Századok – 1907
Értekezések - REINER JÁNOS: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban 490
A MAGÁN KEGYÚRI JOG HAZÁNKBAN A KÖZÉPKORBAN. 499 kívül a kegyúri jog azon korbeli tartalmát képező jogosítványokat és kötelességeket, végül kiterjeszkedik a kegyúri perekre. Ez alkalommal a tárgy minden részletére kiterjedő eredményeknek csak rövid jelzésére szorítkozhatom. A munka legfőbb eredménye annak történelmileg igazolt megállapítása, hogy nemes birtokosok az általuk művelés alá vett ingatlanon templomokat s más egyházi intézeteket alapítottak, a melyeket ecclesia sua, ecclesia propria, monasterium suum, claustrum suum kifejezésekkel neveznek ; ezen templomok s egyházi intézetek felett az alapításból folyó jogokat, a patronatus-szerű jogokat, a birtok épen oly haszonhajtó jogosítványának tekintették, mint a birtokkal kapcsolatos egyéb haszonvételeket. A nemes birtokosok a birtokaikon alapított egyházakkal úgy rendelkeztek, mint a magántulajdonukat képező birtokkal s annak haszonvételeivel ; a kegyúri jogot — az egyházhoz hasonlóan — a birtokkal együtt öröklik, egymás között felosztják, áruba bocsátják, cserébe, zálogba adják ; egyáltalában a kegyúri jogot át lehetett ruházni azon szabályok szerint, a melyek szerint a szabad birtok vagy annak haszonvétele átruházható volt. Az ily átruházáshoz az egyházi hatóság jóváhagyására nem volt szükség, illetőleg ily jóváhagyást nem kértek: A királyi beleegyezés szintén szükségtelen volt a szabad birtokon létező egyházra vonatkozó ily jogok átruházásához ; mindamellett egyesek mégis kieszközölték az átruházás királyi megerősítését, azért, hogy megtámadhatatlanná tegyék. A királyt — a magánosokhoz, a birtokos nemesekhez hasonlóan — szintén csak alapítás vagy létező kegyúri jogoknak átruházása, illetőleg átháramlása alapján illethette meg ily magán kegyúri jog ; a minek megfelelőleg királyainknál háromféle kegyúri jogot különböztethetünk meg : ú. m. az eredeti királyi alapításon nyugvó u; n; királyi egyházak kegyuraságát ; azután az ehez hasonlóan szintén királyi egyházra vonatkozó kegyúri jognak tekintett azon kegyúri jogot, melyet maguk az alapítók ruháztak át a királyra ; végűi azon kegyúri jogot, mely bizonyos esetekben — így magszakadás, hűtlenség, felségsértés miatt, vagy azért, mert az illető egyháznak nem volt ismert kegyura — háramlótt a királyra. A királyok kezében levő kegyúri jogok is átruházás tárgyát képezték ; csakhogy a királyi egyházak kegyurasága más jogi megítélés és kezelés alá esik, mint a királyra hárult kegyuraságok. így a királyi egyházak kegyuraságát a király csak kivé-32*
