Századok – 1907
Értekezések - REINER JÁNOS: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban 490
496 KEINER JÁNOS. tandó templomok részére — csak a ruhákról, papi öltözetekről és oltártakarókról kellett gondoskodnia. Erre azonban a rendelkezés gyakorlati érvényesülésének történelmi vizsgálata nélkül itt nem kívánunk nagyobb súlyt fektetni. De arra viszont súlyt kell helyezni, hogy Yerbőczy tanúságtétele ezen kérdésben épen csak a doctrinális tétel kialakulása szempontjából jöhetne tekintetbe, a mire Kollányi is utal, ha egyáltalában az egyetemes királyi kegyúri jogról s annak a magán kegyúri joghoz való viszonyáról szólana. Mert hiszen Verbőczy munkája nem történelmi tények forrása és hiteles bizonyítéka, hanem a szokás útján létesült és szokással megerősített jogok, jogtételek és jogelvek könyve, a melylyel szemben még akkor is helye lehetne azon történelmi tény bizonyításának, hogy valósággal az ország nem minden egyházát alapította a magyar király, ha Verbőczy az ő tételével egyenesen az egyetemes királyi kegyúri jogot s annak, illetőleg a főkegyúri jognak a magánkegyúri jogra nézve forrás minőségét akarta volna támogatni és igazolni, — a miről különben szó sem lehet. Azonban nemcsak ezen a ponton, hanem általában is a leghatározottabban beleütköznek a történelmi fejlődés menete s annak adatai az uralkodó felfogásba. Részben ezen megfontolások kényszerítettek arra, hogy az uralkodó felfogással szemben már hosszú évek óta az ellenkező álláspontot foglaljam el a tanszéken és képviseljem az egyetemi tanításban. E részben támogatást találtam azon vitában, melyet Knauz Nándor folytatott volt Rimély Károlylyal, a pozsonyi prépostság története kérdésében 1880-ban, az Uj Magyar Sion-ban. Ezen vitának Knauz által megállapított és történelmi adatokra támaszkodó eredményei közül a magán kegyúri jogra vonatkozólag itt csak azt kívánom kiemelni, a melyben Knauz megállapítja, hogy »királyaink is csak alapítói czímen bírták e jogokat s ennélfogva e jog csak az általuk alapított u. n. királyi és a koronára szállt egyházakra terjedt ; kegyúri jogot a nem királyi egyházak felett nem gyakoroltak, sőt abba be sem is keveredtek, csak ha a patronusok közti perlekedést kellett elintézni, vagy a birtokcserét helybenhagyni ; azt azonban nem kegyúri, hanem királyi jogaiknál fogva tették« : s viszont a magánosok és családok által alapított »nem királyi egyházak patrónusai ugyanily jogokkal bírtak, mint a királyok a királyi egyházak felett ; s az alapító családok épen olyan, sőt majdnem nagyobb jogokat is gyakoroltak.« Knauz eredményei kétségtelenül értékesek ; az egész kérdésnek teljes, rendszeres feldolgozását azonban Kollányi könyve nyújtja először.
