Századok – 1907
Értekezések - REINER JÁNOS: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban 490
REINER J. — A MAGÁN KEGYÚRI JOG HAZÁNKBAN A KÖZÉPKORBAN. 491 Ezzel szemben a magyarországi fejlődés, történelmileg az egyházjogi intézmények kialakulásának már előrehaladott korával veszi kezdetét ; e mellett az egyetemes fejlődés menetébe — legalább eddigi ismereteink szerint — befolyásoló hatással nem nyúlt bele s ezért bizonyos különállásban jelenik meg és vehető tekintetbe. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy ezen jogterület teljesen önálló s az egyetemes fejlődéstől független eredményeket termelt volna, a melyek ha nem hatottak is vissza befolyásoló és átalakító erővel az egyetemes fejlődésre, önmagukban véve mégis önálló külön egyházjogot s teljesen új alakulatokat, vagy legalább az intézményeknek teljesen új formatióit jelentenék és tanúsítanák. Az új egyházterület különleges jogi, socialis és egyéb viszonyai, a magyar királynak az egyház bevezetése, alapítása s az útban álló akadályok leküzdése és az egyház szervezése körüli tevékenysége, természetszerűleg eredményeztek ugyan különleges jogi felfogást és különös alakulatokat, a melyek épen azért nyerték ezen specifikus jellegüket, mert az új jogi felfogás és új jogi helyzet kifolyásaképen módosítások, eltérések és változtatások járultak a készen átvett jogintézményekhez és azoknak készen átvett fejleményeihez ; míg más jogterületeken — így pl. a germán országokban és népeknél — ezeknek különleges viszonyai, az általuk követelt alakulásokat az egyházjog egyetemes fejlődésébe vitték bele s az általánosító és egyetemes fejlődés elemeivé, részévé tették. A fejlődés ezen ellentétes irányai adják annak magyarázatát, hogy miért van a magyarországi particularis egyházjogi fejlődésnek sok specialis vonása ; míg ezzel szemben a román vagy a germán jogfejlődés magának az egyetemes egyházjogi jogfejlődésnek egy-egy külön szakaszaként jelentkezik ; — úgy hogy Stutz az egyetemes egyházjogi jogfejlődésben Konstantin császártól Martell Károlyig és Liutprandig egyenesen a római, innen pedig a wormsi concordatumig vagy III. Sándor pápáig a germán egyházjog időszakáról beszél. De a magyar jogfejlődésnek ezen jellege még sem igazolja a nálunk uralkodónak mondható azon felfogást, mely az egyes intézmények körűi érvényesülő eltéréseket, módosulásokat és specifikus vonásokat túlságosan általánosítja s az egyes intézmények lényegét átalakító elemeknek tekinti és ez alapon számos oly »sajátos magyar jogintézményt« lát, »a melynek hasonmását a többi európai államban nem találjuk.« Ezen uralkodó felfogás tévedéseinek több oka közül elég itt felemlíteni azt, hogy a magyar apostoli király főkegyúri
