Századok – 1907

Tárcza - Vegyes közlések - Sebestyén Gyula értekezése a hun-székely hagyományról 465

TÁRCZA. 465 VEGYES KÖZLÉSEK. — A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA első osztályának ápr. 8-án tartott ülésén Baksay Sándor rendes tag foglalt széket az Odyssea fordításával, melyből ez alkalommal két éneket olvasott fel szép rímes alexandrinus versekben, mint a hogy az Iliast már előbb egészen lefordította.1

) Utána Asbóih Oszkár lev. tag szláv jövevényszavainkról értekezett. Megemlítvén, hogy Melich János ugyanezen tárgyról egy nagyobb munkát ír, melynek első kötete két részben két esztendővel ezelőtt jelent meg,2) azt fejtegette, hogy Melich könyvének a szláv nyelvek fejlődéséről szóló első része elhibázott munka, a második rész azonban úgyszólván teljesen tisztázza a magyar nyelv keresztyén terminológiája, valamint a latin-betüs helyesírás kérdését. A felolvasásra Melich azonnal válaszolt egypár szóval ; megjegyzéseit különben tüzetesen kifejtve a Magyar Nyelvőr ez évi április-havi számában tette közzé. A második osztály ápr. 15-iki ülésének egyetlen tárgya volt Sebestyén Gyula levelező tag székfoglaló értekezése a hun-székely hagyományról. Az értekező Karácsonyi Jánossal vitatkozott. Karácsonyi a székelyek eredetéről és Erdélybe való településéről szóló akadémiai felolvasásában3

) azt bizonyította, hogy a hun krónikát nagyon későn, legalább is 1265 után írták s írója — helyrajzi ismereteiből következtetve -— nem lehet más, mint Kézai Simon, ki a Karácsonyi véleménye szerint értéktelen és semmi hitelre sem méltó hun krónikát Troppaui Mártonnak 1265—1268 közt készült munkájából s egyéb külföldi krónikákból rótta össze valószínűleg 1282 táján. Sebestyén Gyula ennek ellenében azt igyekezett bebizonyítani, hogy a hun krónika 1237 előtt, midőn Julianus domokós-rendi barát Nagy-Magyarország felkeresésére indult, már megvolt, s mint a benne előforduló személy- és helynevek mutatják, szerzője egykorú szájhagyományból merített, épen úgy mint Anonymus. A mondai elemek vizsgálata arról győzte meg az értekezőt, hogy a hun krónikában hun, gót, langobárd, gepida, avar és magyar hagyományok keveredtek össze egymással. A hun mondát a honfoglaláskor itt talált avar és gepida néptöredékek közvetítették. Gót közvetítésről, mit Bleyer Jakab vitatott,4) beszélni nem lehet. A gótok már 488-ban elvonultak Itáliába, a honfoglaló magyarok tehát nem találhattak itt gótokat. Az avar közvetítés ellenben könnyen bizonyítható. A monda chronolcgiája nem a hunok, hanem az avarok bukását !) Erről olv. Századok, 1902. 185. 1. a) Szláv jövevényszavaink, I. köt. 1. 2. rész. Budapest, 1903—1905. Ismertetését olv. Századok, 1906. 451. és köv. 11. 3) 1904. decz. 5-én. Olv. Századok, 1905. 71. 1. ') A magyar hun-monda germán elemei. Századok, 1905. évf. SZÁZADOK. 1907. V. FÜZET. 30