Századok – 1907

Tárcza - Karácsonyi János: Mária királyné halála napja 461

TÁKCZA. MÁRIA KIRÁLYNÉ HALÁLA NAPJA. A lengyelek híres történetírójának, Dlugossnak, sokáig vakon hittek a magyar történetírók. Pedig bizony nemcsak kedvez, néha az igazság rovására is, a lengyeleknek, hanem botlik is ; tanácsos tehát utána nézni adatainak. így vakon hittük egész mostanig azt az adatát, hogy Máriá királyné 1395 máj. 17-én halt meg ; sőt Pray György véletlenül olyan oklevélre is bukkant, mely látszólag Dlugoss állítását kétségtelenné tette. Közli ugyanis Stibor erdélyi vajdának és egyszersmind pozsonyi főispánnak Semtén, 1395-ben Űrnapján, tehát jun. 10-én kelt olyan levelét, a mely már lcegyes emlékű-ne\z (pie recordationis) említi Mária királynét. Hűségesen átveszik azután tőle e korhatározónak látszó adatot Katona és Fejér.1) Elfogadja május 17-ikét Mária halála nap­jáúl Márki Sándor is.2 ) Először is Stibor vajda zavaró levelét kell szemünk elől eltávo­lítani. E levél ugyanis nem 1395-ben, hanem 1396 jun. 1-én kelt. Kétségtelen ez abból, hogy 1395 szept. 14-én még Szécsényi Frank volt az erdélyi vajda ; 3 ) de meg Ortvay Tivadar Pozsony város tör­ténetében terjedelmesebben közli e levelet, azonban nem 1395-iki, hanem 1396-iki évszámmal.4 ) Maga Fejér is egész terjedelmében ezen évszám alatt közli, még pedig az eredetiről.5 ) Kétségtelen tehát, hogy e levél 1396-ban készült s ennélfogva Mária királyné halála napjának megállapításában nem lehet szerepe. Régtől fogva ismeretes ellenben Zsigmond királynak a Kani­zsaiak számára kiadott 1397-iki levele. Ebben Zsigmond kanczel­láriája két évvel a haláleset után részletesen elmondja Mária királyné ») Pray : Dissert, de S. Ladislao, 31. — Katona : Hist, Crit. XI. 384. — Fejér : Cod. Dipl. X. 2. 340. 2) Mária királyné, 148. (M. Tört. Életrajzok, I. évf.) a) Urk. zur Gesch. der Deutschen in Siebenbürgen, III. 157—158. 4) Pozsony város tört. III. 145. ») Fejér id. m. X. 2. 393—394.

Next

/
Thumbnails
Contents