Századok – 1907

Történeti irodalom - Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története. Ism. Békefi Remig 344

346 TÖRTÉNETI IRODALOM. 346 új nevelés korát, mely a Kr. e. 338 évvel záródik ; végűi a kosmopolitikus kort, melynek határköve a Kr. utáni 527 esztendő. A nevelésügy fejlődését az egyes korszakokban külön-külön tárgyalja, helyenkint az eredeti kútfőkből vett tanulságos szemelvények közbeszövésével. Helyesen tette, hogy mind itt, mind művének egyéb részeiben kivonatos ismertetés helyett gyakran magukat az eredeti forrásokat szólaltatja meg s ezzel a paedagogia története tanulmányozójának módot nyújt az ókori classikusok idevágó irodalmi termékeinek megismerésére, másrészről pedig fölöslegessé teszi a paedagogiai olvasókönyvet. Ezen szemelvényeket részint a legjobb nevű írók, részint saját fordításában adja. Fordításainak helyességéről szerzőnek classica-philologiai szaktudása kezeskedik. A dór nevelés rövid rajza után az athénei nevelés tényeit sorolja fel, a mint ezek a gyakorlati életben végbementek. A szellemi és testi nevelésen kívül felöleli az erkölcsi, aesthetikai, politikai, katonai és női nevelést is. A görög nevelés elmélkedőiről szóló fejezetben megismerkedünk azon paedagogiai elméletekkel, melyeket jeles görög gondolkodók a nevelésre nézve felállítottak. Itt Xenophon, Platon és Aristoteles jelennek meg előttünk. Xenophon Kyrupaideia-ját nem szabad a perzsa nevelés forrásának, vagy a görög állami nevelés leírásának tekinteni, mert az semmi egyéb, mint Xenophon eszméje a nevelésről. Platon az Állam-ban (II'ALTS'OC) és A Törvények-ben »a nevelés problémáját politikai keretben ugyan, de teljes részletes^ séggel és rendszeres összefüggésben tárgyalja.« S habár mindazt, a mit ő az Állam-ban írt, a gyakorlati élet a maga egészében nem fedezte, sőt jelentékeny részben csak Platon eszményének kell tartanunk, mégis felségesen csendül meg művében, hogy »az életnek semmi más feladata nincs, mint az igazság és erény. Egyedül ez szerezheti meg a földi létünk alatt elérhető viszonylagos legnagyobb boldogságot s ez készíti elő lelkünket a földöntúli örök boldogságra. Mert testünk el fog enyészni, de lelkünk halhatatlan. A lélek a test feloszlása után is tovább él s megkapja jutalmát a jóért, büntetését a gonoszságért.« (135. 1.) Ennek s hasonló nyilatkozatoknak alapján jogosan ír szerzőnk ekképen : »Valóban, Platon mondotta ki először teljes nyomatékkal, hogy más rugója és mozgatója az igazi nevelésnek nem lehet, mint az erkölcsösség. A tudomány nem végczél, csak eszköz a czélhoz, a jóhoz. Az ember azért foglalkozik vele, hogy itt, ebben a látszatvilágban igyekezzék önmagából kiformálni a maga isteni, eszmei valóját. A tudományok csak akkor értékesek, ha az embert jóvá teszik ... Az erkölcs, ama bizonyos