Századok – 1907

Értekezések - HÖRK JÓZSEF: Muzsaji Vitnyédy István - I. közl. 289

MÜZSAJI VITNYÉDY ISTVÁN. 297 Thököly Istvánhoz s másokhoz intézett leveleit. Szorgalmas templomlátogató volt.1) A mi pedig Vitnyédy keresztyén fele­baráti szeretetét, keresztyén lelkületét, gondolkozásmódját illeti, arra nézve valóban híven jellemző az, a mit Zichy Istvánnak ír : »Akárki mit Ítéljen felőlem, de az kinek jóval lehetek, vagy magam szerint, vagy jóakaróim által, azt tartom éltemben való nyereségnek« . . .2 ) és épen ezen levelében ő, a buzgó lutheránus, egy Koszoczki nevű jezsuitát protegál ; továbbá Thököly István­hoz írt levelében ezen feljaj dúlása : »Öli én szerencsétlen, hogy azt az keveset is, az ki bennem volna, nem fordíthatom az ma­gunk közönséges javára.«3 ) Sógora, Sitkey Miklós fiáért kész 3—4000 tallér váltság­díjat fizetni, csak hogy megszabadítsa a fogságból.1 ) Az 1662 évtől, midőn az evangelikus rendek, mert orvos­lást panaszaikra nem nyertek, Pozsonyból szept. 2-án, Zrínyi Miklóssal egy napon, az országgyűlést otthagyva eltávoztak, nagyon szomorú fordulatot vettek az ország s különösen a pro­testáns egyház ügyei,6) mert a török ellen behozott német hadak egyaránt dúlták, pusztították a hazát a törökkel. A hol pedig török nem volt, ott a »lutheránus törökök« ellen — mint a pro­testánsokat akkor a katholikus túlbuzgók nevezték — dühöngtek az ország főméltóságait viselő főurak. Zrínyi Miklós hazamentő munkáját, melynek különösen az 1663 év juliusában és októberében látta nagy hasznát a haza, mindenáron akadályozni igyekeztek féltékenységből és irigy­ségből, és pedig azok is, kik neki lekötelezettjei s az ország meg­védésére tisztöknél fogva esküvel is kötelezve voltak : Wesse­lényi Ferencz nádor a maga habozásával s lassacskán a tehetet­lenségig menő gyámoltalanságával. Nádasdy Ferencz ország­bíró az ő ellenkező rendeleteivel, és a fővezérré lett Montecuc­coli, gróf Zrínyi Miklós 1664-iki diadalmas tavaszi (jan. 21. — máj. 14.) hadjárata dicsőségeért csúnya irigységével, tehetet­lenségre kárhoztató szántszándékos akadékoskodásával. Oly iszonyú arányokban kezdett a haza erkölcsileg és vagyonilag pusztulni, hogy a nemes, nagy lélek, Zrínyi Miklós is kezdett elkedvetlenedni, Vitnyédy pedig elkeseredett, s míg Olv. Zrínyihez Sopronból, 1663 márcz. 30-án írt levelét. *) Sopronból, 1657. jul. 21. [• ») Sopronból, 1657. okt. 9. *) Thökölyhez Dörfölyről, 1656 nov. 26-án írt levele szerint. 6) Nem ok nélkül írta Vitnyédy Thököly Istvánnak Pozsonyból, 1662 okt. 17-én, hogy »nem is találunk olyat, quocum possimus conjungere lachrymas nostras . . . szeressük Istenért egymást, ha eddig nem szerettük is, mert vagyon szükségünk reá« . . .

Next

/
Thumbnails
Contents