Századok – 1907

Értekezések - HÖRK JÓZSEF: Muzsaji Vitnyédy István - I. közl. 289

296 HÖRK JÓZSEF. Lakóhelye, melyet ugyan a soproniak ízetlenkedése, majd az őt német részről fenyegető veszély miatt*) többször el akart hagyni, Muraközbe,2 ) Rózsahegyre, Árvába, Borostyánba kül­deni gyermekeit, s majd Eperjesre, majd más helyre költözni, Bécshez és Zrínyi Miklós működése köréhez való közelléténél fogva igen élénk és az akkori politikai életben fontos szerepet játszó hely volt. De különben is Sopron akkor is egyike volt a műveltebb, gazdagabb, fejlettebb s keresettebb magyarországi városoknak. Vitnyédynek hazája, egyháza s ura gróf Zrínyi Miklós iránti végtelen szeretetét alább részletesebben fogjuk tárgyalni, ezért itt most csak jellemének fővonásairól szólunk. Yitnyédy egyenes, nyilt, »érzelmeiben tüzes, a kivitelben hideg, józan, s ha kellett vakmerő«, akaratos, sokszor a makacs­ságig nyakas ember volt. »Lángolóan szerette hazáját.«3) Min­denki kedves volt előtte, a ki igaz magyar, nemzetének és hazá­jának hű fia ; még kedvesebb, ha még hozzá evangelikus vagy általában protestáns. 4 ) Ámde azért az embert nem vallása sze­rint, hanem jelleméért, hazafiúi kiváló tulajdonságaiért becsüli. Helyesen mondja róla Pauler : »Vallásában buzgó, azt még sem keverte mindig a politikába, s ha türelmet követelt magának, tudott türelmes lenni mások irányában is.«5) Imádott ura, gróf Zrínyi Miklós buzgó római katholikus volt ; és Vitnyédy tudott lelkesedéssel szolgálni egy jezsuita ügyében is. Á római katho­likus szerzeteseket, pátereket és papokat, ha jó magyarok vol­tak, tisztelte, becsülte. Sokszor nyíltan hivatkozik nyugodt lelkiismeretére ; így midőn őt az udvar haragjával fenyegetik, ezt írja Dvornikovicsnak : »conscientia secura et innocentia ubique est tuta.«6) Jogait nem adja, de a másét jogtalanul nem kívánja. Jogait és érdekeit körömszakadtig védelmezi.7 ) Jellemének ezen tisztasága vallásosságában találja magya­rázatát, melynek bővebb ecsetelésére nincs szükség, ha már fentebb is említett, Szuhay Mátyáshoz intézett 1662 jul. 5-iki levelét olvassuk. Hasonlóan mély, bensőséges vallásosság hatja át Farkas Lászlóhoz, Kecskés Istvánhoz, Keczer Andráshoz, *) »Az ki itt mindenfelől veszedelemben lakom« — írja^Mednyán­szkvnak Sopronból, 1658. jan. 8-án. -2) Olv. Zichyhez írott levelét, Sopronból, 1657. jul. 26. 3) Pauler id. m. I. 69. 1. 4) Mint Mednyánszkynak Sopronból, 1657 febr. 1-ről írja : II. Rá­kóczy Györgyöt »ha lehetne, az napkeleti birodalomnak is urává tenném, azért, hogy magyar és evangelikus.« 6) Pauler id. m. I. 69. 1. ") Sopronból, 1664. okt. 10. •) Pauler id. m. I. 70. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents