Századok – 1907

Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Zermegh János és munkája - I. közl. 97

100 SÖKÖS PONGRÁCZ. fekete embernek, Jován czárnak, kit Zermegh már mint Zapolyai lovászát ismerhetett, levágott fejét Budára küldötte. A budai tartózkodásnak a János ellenében királylyá válasz­tott osztrák főherczeg, Ferdinánd veszedelmes közeledése vetett véget. János nem volt elkészülve reá, hogy harczba bocsátkoz­zék, s mivel dunai naszádosai is elpártoltak tőle, nehogy elnyom­ják, augusztus 12-én kénytelen volt a pesti partra átkelni. A mene­külő királylyal fut Zermegh is, bátyjával Istvánnal együtt. A pesti oldalon nyugodtabban haladhattak s ezért lassú menetben húzódtak északkeletnek, miközben Gubacsnál, Hat­vannál, majd Gyöngyösnél ütöttek tábort. Zermegh János ezen az úton lett lovassá ; testvérétél Istvántól lovat vett 2) s ezen járt a sereggel. De azért valami harczias tulajdonságot nem árult el, sőt talán épen olyan kívánságot hallatott, hogy jobb volna otthon. János király nem is tartóztatta magánál, hanem Gyöngyös alól haza küldte. Titkárával Raveny Mihálylyal maga figyelmeztette Zermeghet, használja föl a kedvező alkalmat, mely a hazamenetelre kínálkozik, siessen szülőihez, övéihez, kik már évek óta nem látták, meg mátkájához, Tomadóczv Mihály leányához, a kivel Zerrqeghet anyja kívánságára már gyermekkorában eljegyezték. A kedvező alkalom úgy támadt, hogy János király Egert Erdődy Simon zágrábi püspöknek aján­dékozta s ez most uj városába készült, melynek volt őrsége, ezért csapatát föloszlatta. Ebben a csapatban volt Raveny Mihály testvére János is, a ki szintén hazafelé indult. Erre bízták Zer­meghet s a két János augusztus 21-én 3) útra kelt Szlavónia felé. Szlavónia területe János király hűségén volt. Mint isme­retes, 1527 január 1-én a horvát rendek vezetői : Horváth-Misz­tenovics András knini püspök, Korbaviai János, Zrínyi Miklós, Frangepán Kristóf, a ki az alább János hívei közt szereplő Kris­tóftól különböző személy, és testvére Farkas, Blagay István, Kobacsics János és néhány kiválóbb nemes, kik részben már korábban is Ferdinánd zsoldjában voltak, az örökösödés jogára, a Habsburgokkal kötött szerződésekre, Ferdinándnak érdemeire, melyeket a töröktől való eddigi megvédésökkel szerzett, főleg pedig Ferdinándnak a magyar országgyűlés által való megvá­lasztására hivatkozva, Ferdinándot »ante sumptum prandium J) Szerémi ugyan (id. m. 176. 1.) Árokszállásról beszél, de az eltérés nem nagy, s lehet hogy a tábor az a része, melyben Zermegh volt, Gyön­gyösnél feküdt. 2) Ez a körülmény arra vall, hogy István, a ki különben is koráb­ban ment a vajdához, az idősebb testvér. 3) A napot abból következtetem, hogy Szerémi szerint (id. m. 175. 1.) János király ekkor indult el Árokszállás alól.

Next

/
Thumbnails
Contents