Századok – 1906

Történeti irodalom - Marczali Henrik: A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Ism. Dőry Ferencz 643

«647 történeti . irodalom. kifejezve az a lényeges különbség, hogy míg az 1867 évi t.-cz. szerint ő Felsége kinevezi a minisztereket, az 1848: III. t.-cz. értelmében csak megerősíti, az általa, illetőleg távollétében a nádor és királyi helytartó által kinevezendő miniszterelnök javaslatára. Közjogilag helytelen (885. 1.) a következő megjegyzés is: »Az 1848 : IV. 6. meg nem engedi az országgyűlési ülésszak berekesztését vagy az országgyűlés feloszlatását, míg az utolsó évi számadás és a jövő évi budget beterjesztve nincs. Az 1867 : X. e pontban újra kiterjeszti a királyi praerogativát e tekintetben, csakhogy kötelezőleg előírja, hogy ily esetben az országgyűlés még azon év lefolytában és oly időben összehívandó, bogy úgy a számadást, mint a költségvetést az év végéig befejezhesse«, holott az 1848 : IV. t.-cz. a berekesztéshez, illetve feloszlatáshoz nemcsak a számadás és budget előterjesztését, hanem az »irántoki határozat meghozatalát« is megkívánja, viszont az 1867 : X. t.-cz. megelégszik azzal, hogy a számadás és költségvetés még az év végéig »országgyülésileg tárgy altathassanak«, de nem kívánja meg a tárgyalás befejezését. A szerkesztőnek az egyháztörténetben való járatlanságát árulja el pl. a Bóbert Károly koronázásáról szóló oklevélnek »Heremitarum S. Augustini provincialibus« szavaihoz fűzött következő jegyzet: »Sz. Ágoston remetéi, a későbbi pálosok.« E kettő tudvalevőleg máig is fennálló két külön rend/, a tévedés, úgy látszik, onnan eredt, hogy a pálosok is sz. Ágoston szabályait követik. Mit szóljunk végül a IV. Béla zsidó-privilegiuma előtt olvasható ilyen kifakadáshoz : A zsidókat is »a kir. kamara tulajdonának kezdik tekinteni, úgy mint Németországban. Üzérkedhetnek, megszedhetik magokat, de a mit szereztek, utoljára mégis a királyé.« De hagyjuk mindezeket, s nézzük meg, hogy legalább azok a kútfő-szövegek, melyeket a szerkesztő a kézikönyvbe felvett, helyesen vannak-e kiadva. E tekintetben némi igényekkel léphetünk fel, nemcsak a dolog természeténél fogva, mert kútfőt — s ebbeu, azt hiszszük, Marczali is egyetért velünk — csak jól szabad kiadni, hanem különösen azért, mert erre a szerkesztő is feljogosít, midőn az Előszóban a következőket írja : »Minden itt közölt emlék lehetőleg az eredeti kéziratból vagy a leghitelesebb kiadásból van átvéve. Bár a munkának épen nem az a czélja és feladata, hogy tudományos editio legyen, mégis szöveg dolgában a lehető legnagyobb hűségre törekszik. A figyelmes olvasó erről azonnal meggyőződik, különösen ha összeveti a törvények hivatalos kiadásaival.« Mi nem voltunk kíváncsiak a törvények hivatalos kiadásaira ; különben is van-e egyáltalán hivatalos kiadásuk pl. az