Századok – 1906
Történeti irodalom - Marczali Henrik: A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Ism. Dőry Ferencz 643
«644 történeti . irodalom. fel és méltasson fontossága szerint minden jelentékeny kútfőt, vagy legalább adjon útmutatást az olvasónak a további tájékozódásra nézve. Nézetünk szerint erre a részre kellett volna helyezni a munka súlypontját, s itt alkalma nyilt volna a szerkesztőnek befejezett, maradandó becsű s valóban hézagpótló kézikönyvet adni tanítványai kezébe. Marczali azonban a kútfők méltatásával nagyon mostohán bánik, s a kötetnek több mint három-negyedrészét szövegközlésre fordítja; de hogy a fenmaradt térből is mily kevés jut az »elbeszélő« kútfőkre, mutatja a következő statisztika: Árpád-kor (beleértve a vezérek korát) 11 1., Anjou-kor 3 1., Zsigmond kora 3 1., Hunyadiak kora 8 1., Jagellók kora 4 1., az ország megoszlásának kora (1526—1606) 13 1., az alkotmányos és vallásos liarczok kora (1606 — 1711) 18 1., a restauratió kora (1711 — 1825) 7 1., a magyar állam újjáalakulásának kora (1825—1868) 9 1., s még ez a kevés is — az Árpád-kort kivéve — u. n. cicero-betükkel szedve ! Hiba továbbá az is, hogy a szerkesztő az oklevélgyűjteményeket elvileg kirekeszti munkájából, mintha bizony csak a krónikákból, emlékiratokból, naplókból és leírásokból merítene a történetírás. A fontosabb oklevélgyűjtemények ismeretét a történelmi szakra készülő tanárjelöltektől joggal meg lehet kívánni. A szerkesztő álláspontja teljesen indokolatlan, és pedig annál is inkább, mivel a közölt szövegek sorába nem egy oklevelet is felvett, s forrásként valamely oklevélgyűjteményre hivatkozik. A következetesség e munkának különben sem a legerősebb oldala. Mutatja ezt a kútfők felsorolásának és ismertetésének módja is. Míg ugyanis az Anjou-kortól kezdve a programm értelmében minden nagyobb korszak elején felsorolja s röviden ismerteti előbb a bel- s azután a külföldi kútfőket, a vezérek s az Árpádok koránál e rendszertől eltér, t. i. időrendben összeállítja a főbb eseményeket, s mellettök szárazon megemlíti a kútfőket is, melyek az illető eseményekre vonatkozólag adatot tartalmaznak, utalva — a mennyiben gondatlanságból el nem felejti — a kútfő kiadására. Ismertetést, méltatást azonban hiába keresünk; mindössze két helyen —- Anonymusnál s egy külföldi krónikásnál — veti oda, hogy »részletes, de nem megbízható elbeszélés«, illetőleg »sok későbbi betoldás és mese.« Marczali tehát nem tartja meg azt, a mit az előszóban ígér, pedig épen a krónikák, évkönyvek és legendák korszakában volna különösen szükséges a kútfők hitelességével bővebben foglalkozni. Az Anjou-kortól kezdve legalább némi ismertetést, sőt rövid méltatást is kapunk a fontosabb kútfőkről, legtöbbnyire azonban jóval kevesebbet, mint ilyen czélú munkától elvárhatnánk.
