Századok – 1906
Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: A történettudomány objektivitásának kritikája 585
A TÖRTÉNETTUDOMÁNY OBJEKTIVITÁSÁNAK KRITIKÁJA. (»1 5 mely az író erős subjektivitására vihető vissza, behízelgő voltával nagyon megvesztegeti és könnyen ráveszi olyan állítások elhivésére is, melyek a történeti tényekkel nem igazolhatók. És végűi van még egy, az előbbieknél talán még nagyobb veszedelem, melynek a subjektiv hajlamú író mindennél inkább ki van téve. Már az okozati összefüggés tárgyalásánál kiemeltük, hogy megállapításaink és következtetéseink annál szilárdabbak, minél több tényre és az ismereteknek minél tágabb körére támaszkodhatnak. Fordítva tehát, annál távolabb leszünk az objektiv igazságtól, minél ingatagabb alapra helyezzük következtetéseinket s minél merészebben kapcsolunk össze lazán vagy épen sehogy sem összefüggő adatokat. Az erős subjektivitásnak pedig épen arra van nagy hajlama, hogy ilyen merész combinatiókat alkosson s következtetést vonjon oly tényekből is, melyek ily következtetésre semmikép sem jogosítanak fel. Gyakran esett e hibába pl. Salamon Ferencz is. Ezért a történettudomány ideálja mindig az objektivitás lesz, és tökéletessége azon arányban fokozódik, a mint ezt az ideált megközelíteni tudja. A subjektivitás csak olyan, jóformán elkerülhetetlen rossz, mely a történeti kutatásnak minden pontján ott leselkedik s az ideális objektivitást folytonosan zavarja. Ha azokat a momentumokat, melyeket a subjektivitás tárgyalásánál szükséges volt érintenünk, gondolatban összefoglaljuk, akkor arra az eredményre fogunk jutni, hogy a subjektivitásra nézve a sarkpont az események jelentőségének mérlegelése. A kutatónak azért kell subjektiv véleményt alkotnia, mert a különböző lehetőségek között választva, meg kell különböztetnie a lényegest a lényegtelentől, a fontosat a kevésbbé fontostól. Az adatok kritikájában a bizonyítékok súlyát kell mérlegelnie ; a feldolgozásnál a fontos tényeket kell a jelentéktelenektől elválasztania, és a döntő eseményeket kell a csoportosítás által, vagy pedig más módon kiemelnie. És mikor morális vagy politikai, vagy más szempontból nyilvánítja véleményét az író, akkor sem tesz tulajdonképen egyebet, mint azt méri, hogy az ő lelkében élő politikai, morális vagy másféle eszmény elemeiből mennyi van
