Századok – 1906

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: A történettudomány objektivitásának kritikája 585

A TÖRTÉNETTUDOMÁNY OBJEKTIVITÁSÁNAK KRITIKÁJA. felismerésére szabályt nem is lehet adni. Meyer E. megkísérli a lényegesnek meghatározását,1) azt mondván, hogy történeti jelentőségű az a tény, a melynek következményei vannak, még pedig minél szélesebb körre terjednek ki ezen következmények, annál nagyobb az illető tény fontossága, — de épen azok a fejtegetések, melyeket ő maga fűz e meghatározáshoz, mutatják, hogy meghatározásának értéke igen relatív és a gyakorlatban nem igen használható. A kérdésnek legszorgosabb vizsgálata sem fogja a dolgot jobban megvilágítani. Mindenképen odajutunk, hogy a tények és adatok fontosságának felismerésére nem módszertani vagy másnemű szabályok, hanem az egyéni, subjektiv felfogás vezet, az, a mit rendesen történeti érzéknek szoktunk nevezni. Mert ez a történeti érzék, melyet annyiszor emlegetünk, bármit értünk is alatta és bármikép magyarázzuk is, alapjában mégis subjektiv elemekből áll, és ha reá hivatkozunk, akkor csak a subjektivitásnak adunk más nevet. Az előadottakkal szorosan összefügg a döntő momentumok kérdése. A történetíró nagyon sokszor van abban a helyzetben, hogy különböző lehetőségek közt kell választania, melyeknek mindegyike — látszólag — egyforma jogosultsággal bír. Gondoljunk csak pl. azokra a vitákra, melyek a székelyek eredetére nézve keletkeztek. A különböző elméletek itt nagyjában körülbelül egyforma jogosultságüak. Az egyéni felfogástól függ, hogy egyik vagy másik elmélethez csatlakozzék-e, a szerint, a mint ezt vagy azt a körülményt veszi döntő bizonyítéknak. Ilyen subjektiv elemekből eredőnek lehetne tekinteni az oláhok eredetére vonatkozó állásfoglalást is, de itt a subjektivitás a történeti tényekkel és történeti módszerrel szembehelyezkedés folytán már a tendentiába csap át. Ilyen helyzet áll elő a nagy történelmi események, pl. a mohácsi vész okainak vizsgálatánál, hogy a kutató subjektiv alapon ezt vagy azt a körülményt veszi-e döntő jelentőségűnek. Az okozati összefüggés megállapításának és a döntő momentumok kiemelésének vizsgálata világosan mutatja, hogy — mint Meyer E. mondja2) — a történeti kutatásban a subjek») Id. m. 36. 1. !) Id. m. 45. 1. 40*