Századok – 1906

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: A történettudomány objektivitásának kritikája 585

A TÖRTÉNETTUDOMÁNY OBJEKTIVITÁSÁNAK KRITIKÁJA. 599 szólván folytonosan abban a helyzetben van, hogy különböző, sokszor ellentétes adatok között kell választania. Míg azonban csak arról van szó, hogy az adatok közül melyeket fogadjon el hiteleseknek, meggyőződését erre vonatkozólag a módszertan elvei szerint mérlegelt formális és tárgyi bizonyítékok irányítják, s így — bár a belátás, hogy a bizonyítékok mely csoportját fogadjuk el döntőnek, végső elemzésében az egyéniségtől függ — a módszeres elvek lelkiismeretes alkalmazása mégis többékevésbbé garantiát nyújt arra nézve, hogy ezek alapján nyert Ítéletünk meglehetősen objektiv lesz. Mikor azonban a kritikailag megvizsgált adatok összetűzéséről, megértéséről és értelmezéséről van szó, a kutató egyénisége sokkal inkább magára marad, s a módszerben nyújtott támpontok az objektivitás szempontjából sokkal ingatagabbak lesznek, mint az analytikus eljárásnál. Mert a kritikai eljárás módszertanát meg lehet állapítani s tényleg meg is van állapítva, és a kutatónak önállósága, combinativ képessége, képzelete, s az egyéniség nyilatkozásának bármily néven nevezett módja csakis a módszertan elvei által megvont határok között mozoghat, mivel ezen határok átlépése rögtön a kutatás tudományos voltát veszélyezteti. Az adatok megértő és közlő feldolgozásának, a synthesisnelc azonban nincsenek és nem is lehetnek szigorúan megállapított szabályai. Vannak általános, elméleti és praktikus szabályok, gondosan kielemzett megállapítások a synthetikus eljárásra nézve is, ezeknek érvénye azonban távolról sem vetekedhetik az analytikus elvek érvényével, s meg nem tartásuk nem megy okvetetlenül az eljárás tudományos voltának rovására. A történeti methodologiának rendszeres kézikönyvei már külsőleg is mutatják ezen tény szembetűnő voltát, mert legalább háromnegyedrészökben foglalkoznak az adatok analysisének módszertanával, és csak többi részök szól a synthesisről. Ugyancsak ezen körülményre volnék hajlandó visszavezetni azt is, hogy a történettudósok egy része — teljesen jogtalanul — bizonyos lenézéssel szól az adatkutatásról, mint a mely »szolgai munka« nem nyújt elegendő teret az önállóságnak, hanem »szabályokhoz tapad«. Ezek feledik, hogy a