Századok – 1906

Történeti irodalom - Széchenyi István (gróf) munkái. Második sorozat. II. köt. Ism. Váczy János 461

469 TÖRTÉNETI IRODALOM. istenek és emberek tettek le kezeibe . . . mennyire csak képes, hazánk javára adja ki a lehető legmagasb uzsorával.« S ime azt látja, hogy Kossuth nem egységes lánczolatban, nem előre józanúl kitervezett taktikával tárgyalja a fölvetett reformkérdéseket, hanem a mint pezsgő vére s elragadó képzelete diktálja. A vádak egész sorát zúdítja nagy kortársára, mert minden czikkéből veszélyt olvas ki a hazára. Bármit ír Kossuth — úgymond Széchenyi — mindennek a veleje: »minden birtoknak, minden felsőbbségnek gyanúba hozása, gyűlöletessé tétele.« Természetesen nem szándékosan teszi ezt Kossuth, hanem a körülmények s a népszerűség sodorják az örvény felé. Kossuth eszméit a magáéinak vallja, de tagadja, hogy Kossuth ugyanazon fegyverekkel küzdene, a melyekkel ő az előbbi évtizedben fölébresztette a magyart ; mert akkor egészen más »diagnosisa« volt nemzeti állapotainknak, mint jelenleg. Nyugtalan éberség vett erőt a nemzeten, a haladás gépezete a forrás pontjára jutott. S ily körülmények között, ha még tovább is tart a hevítés, nem veti-e szét magát a kazánt is ? Ha valakit a marasmusból kell fölébreszteni, nem igazolt-e a legerősebb szerek használata is? Ha pedig az illető már fölébredt s annyira nyugtalan, hogy »legkisebbé sem tud pihenni«, nem csilapító, nyugtató szerekre van-e inkább szükség ? A magyar nemzetben is fölébredt az akarat; most már ezt az akaratot kell irányozni. Hogy tennünk, előre kell mennünk, elismeri a nemzet; de a cselekvés mikéntjének józan rendszerbe szedése a főfeladat. Széchenyi az ész és szív politikájának e hatalmas dialektikájával éles és elkeseredett vitát teremtett, de czélját el nem érte. Épen ezért a Politikai programm-töredékek-ben még egyszer síkra száll az ellenzék és Kossuth izgatásai ellen. Hazafi fájdalma még élesebb gúnynyal vegyül, pathosa még magasabbra szárnyal, látnoki sejtelme még elevenebb, de a kitűzött czéltól írója még messzebb esik. Kautz azok után, a kik e müvet fejtegették, kiemeli, hogy e mű főfontosságát abban találták, hogy Széchenyi látnoki sejtelme szinte a bizonyosság határait éri. Kétségtelenül ez egyik fontos sajátsága Széchenyi utolsó magyar nyelvű munkájának. De nem kevésbbé fontos egész pályája szempontjából is. Még mindig él benne az az ingathatatlan meggyőződés, hogy csak azon az úton boldog ül hazánk, a melyet ő tart helyesnek. Eddig a Pesti Hírlap megindulásától kezdve a kormány felé hajlott, mert attól várta a békés átalakulás biztosítását; most egy középpárt megalkotását tartja mellőzhetetlenül szükségesnek, mely a conservativ haladást az ellenzék mérsékelt elemeivel karöltve való-SZÁXADOK. 1906. Y. FÜZET. 31