Századok – 1906

Értekezések - ERDÉLYI ALAJOS: Barcsay Ákos fejedelemsége. - I. közl. 412

422 ERDÉLYI ALAJOS. fogását is; de alig indult vissza, Rákóczy utolérte és új válaszában kijelentette, hogy a fejedelemséghez élete árán is ragaszkodik. Barcsay új közbenjárása a rendeket önkénytes meghódolásra, Rákóczyt pedig nagyekemezei amnestia-levelének kibocsátására bírta. Másnap, jan. 25-én, a tanácskozások mar Barcsay lakásán folynak s ő szolgáltat szigorú igazságot Rákóczy rabló katonái fölött.1) A rendek végre egymást is kölcsönösen biztosítva amnestiájukról, befogadják Rákóczyt, ki új meghívóval folytatja az országgyűlést és jan. 26-án beterjeszti négypontú propositióját, melynek alapján a rendek négy articulust alkotnak az adózásról és a hadi kötelezettség új módjáról. Szabadságuk helyreállítását elhalasztották, csakhogy mielőbb haza mehessenek. Meg is feddi őket Barcsay, főleg a szegényebbeket, hogy most a kedvező alkalmat elszalasztották. Az új törvények jan. 31-én nyernek megerősítést.2

) ') Erd. orszgy. eml. XIII. 567. Meggyes kapuján egy zászlótartó máihetedszer szökött be s világos nappal a panaszosról még ruháját is lehúzta. Barcsay kihallgatás nélkül akasztatta fel, mert lórablásának maga is tanuja volt. 2) Erd. orszgy. eml. XT. 324. 1., hol a közölt megerősítésnek jan. 24-iki dátuma van. A sajátkezű írás maga elég ajánlat volna ez adat hitelességére. Mellette szólnak még Krauss adatai is, a melyek szerint Bákóczyt a jan. 20-iki amnestia-levél kibocsátása után jan. 22-én maga Bhédey vezette be nagy ünnepélyességgel a városba (Krauss id. m. I. 332.) ; hozzá Bákóczy amnestia-levelét szórói-szóra közli »in possessione saxonicali Nagy-Ekemező, die 20. Januarii, anno 1658« dátummal. (Krauss id. h.) A feldolgozók s köztük e kor jeles ismerője Szilágyi Sándor, általában elfogadták e hitelesnek látszó adatokat (épúgy legújabban Acsády) s figyelembe sem vették Szalárdit, ki szerint Bákóczy csak jan. 24-én érkezik Meggyes alá s a ki meggyanúsítja Barcsayt, mivel Bákóczyval együtt érkezett vissza gyalui követségéről. Maga Szilágyi Barcsaynak csak ekemezei követségét említi. Pedig a gyalui követség volt Barcsay életének egyik legfontosabb mozzanata. Ellenei felhasználják meggyanusítására, s Barcsay hasztalan bizonyítja be később a májusi országgyűlésen (Krauss id. m. I. 333—342.), hogy nem ő, hanem a Bánffytól küldött >mocskos« levelük hozta nyakula-a Bákóczyt; még az 1661-iki országgyűlésen is kisért ez az ürügy Barcsay elítélésére. Utólag tehát Krauss és ez után Szilágyi is beszél Barcsay kolozsvári vagyis gyalui követségéről. De Szalárdi ez adatát egyéb hiteles adatok is megerősítik, s megdöntik az eddig hiteleseknek elfogadott ellentétes adatokat. A rendek nemcsak a havasalföldi vajdához írt jan. 19-iki átiratban (E. o. e. XI. 347.), hanem a törvényhatóságokhoz intézett jan. 20-iki körlevelükben is (E. o. e. XI. 348.) oly hangon hivatkoznak Barcsay követségének fontosságára, mintha Bákóczy még nem volna nyakukon, azaz a közeli Nagy-Ekemezőn, s így ott Bákóczy jan. 20-án még nem állíthatta ki általános amnestia-levelét, mint Krauss közli. Tényleg ugyanez az amnestia-levél ugyancsak szórói-szóra közölve van az E. o. e. XIII. 573. lapján is, de nem 20-iki, hanem 24-iki dátummal, szintén Nagy-Ekemezőn kiállítva. De Bákóczy bevonulását meg kellett előznie a rendek kölcsönös amnestia-