Századok – 1906

Tárcza - Vegyes közlések - A középkor nagy járványairól (Győry Tibor felolvasása) 379

380 TÁRCZA. erősebben dühöngött Olaszországban, elannyira, hogy Nagy Lajos király, Endre testvére halálának megbosszulására indított hadjáratá­ból Siciliából hazatérni volt kénytelen. Németországban kétszáz­ezer helység teljesen kihalt. A német mezítlábas szerzetesek közül 124 ezer pusztult el. A párisi Hôtel-Dieu kórházban naponta 500 volt a halottak száma. Nagy családok, egész kolostorok telje­sen kipusztultak. Hazánkban véghez vitt pusztításairól 1348 — 1350-ig Pethő Gergely krónikája (184. 1.) jegyezte fel, hogy »a világnak három részein oly rettenetes döghalál uralkodott, hogy ilyen beteges ember a másikat csak lehelletével is megölte.« Az olaszok mortalega grande, a németek das grosse Sterben néven nevezték a XIV. századbeli járványt és okiratokat datáltak róla. Az orvosokról egybehangzó volt a vélemény, hogy beváltak a bajban. Ott maradtak a ragályozott területen, nem menekült el egyik sem, bár számosan estek hivatásuknak áldozatul. Magoktartása nagy mértékben járult hozzá, hogy tekintélyük emelkedjék, noha tudo­mányuk tehetetlenül állott a bajjal szemben. Fontos utóhatása volt a nagy járványnak, hogy az emberek, a hatóságok, törődni kezdtek a közegészség ügyével. A lepra (bélpoklosság), ezen már az ó-korban is előforduló betegség, a keresztes hadjáratok idején ütötte fel újra fejét. A bél­, poklosok ápolására alakultak a Johannita és Lazarita lovagrendek. A betegség elterjedtségét a XIII-ik században eléggé bizonyítja . az a körülmény, hogy — bár ez a szám is nagyon elégtelen volt — kétezer leprás-kórház állott fen Európában. A járvány . terjedését nagyban előmozdította a gyapot alsórulia használata s a közös nyilvános fürdők, melyek annyira életszükségletei voltak még a XVI-ik században is az egész nyugatnak, hogy az attól való eltiltás az egyházi átok súlyosító záradéka volt, melyet a pápa a szerencsétlen IV. Henrikre kimondott. A leprások ellen úgy védekezett a lakosság, hogy kiközösítette őket a társadalomból. Vagy a leprás-kórházakban. helyezték el a betegeket, vagy ha ilyen a közelben nem volt, a helységek határain kívül eső szabad' területen telepítették le őket, honnan évente mindössze egyszer-kétszer volt szabad helységeikbe ellátogatniok, hogy szükségleteiket beszerez­zék- A mezőn kirit nagy fehér műké/zel és kereplőkkél tartoztak láthatókká, illetőleg hallhatókká tenni magukat. Elbúcsúztatásuk a társadalomból vallásos szertartással történt. Templomba vitték, szentelt vízzel meglocsolták őket, requiemet tartottak fölöttük, végűi néhány rögöt d,obtak lábaikra, úgy hogy a szerencsétlenek symbolikusan egyháziig és társadalmilag halottaknak cleklaráltat­t&k. Ennek megfelelőleg semmiféle polgári jogot nem gyakorol­hattak, jiem is élvezhettek, pl. nem örökölhettek. A keresztyén szeretető azonban ige» sekszpr dús ajándékpkban részesítette őket,

Next

/
Thumbnails
Contents