Századok – 1906

Történeti irodalom - Thallóczy Lajos és Hodinka Antal: Magyarország melléktartományainak Oklevéltára. A horvát véghelyek Oklevéltára I. köt. Ism. Šufflay Milán 356

360 TÖRTÉNETI IRODALOM. a szerkesztők saját adataikra támaszkodnak — az osztrákok részéről 1522—1527-ben folytatott védelem hadi szempontjaira, melyekben már a véghelyek csirái láthatók. Ezért szorosan véve a kötet anyagának csak ezen 1522 —1527 közti része tartozik a véghelyek történetéhez ; az anyag első csoportja (1490—1522) csak azt az összeköttetést tünteti fel, melyben a horvátok már az önálló magyar királyság idejében állottak a szomszéd osztrák tartományokkal, rákényszerítve reménytelen helyzetök által, mert törvényes királyaiktól a mindinkább fenyegető török veszedelem ellen segítséget néni kaptak. Egyes horvát főurak már a XVI-ik század elején I. Miksa szolgálatában állanak és a közös érdek mindinkább a Habsburgok hatalmi körébe vonja a horvátországi fő- és köznemességet. E szerint a közzétett okiratok nemcsak a horvát véghelyek szükségszerű keletkezésének előzményeit tárják elénk, hanem a nevezetes czetini királyválasztás magyarázatát is megadják. A figyelmes olvasó, a ki nem elégszik meg ezen ismertetéssel, hanem magához az Oklevéltárhoz fordul, észre fogja venni, hogy az eddig mondottak, keveset kivéve, csak töredékes kivonatát adják a könyv bevezetésének. De azért ne liigye, hogy e sorok írója nem iparkodott lényeges vagy alaki hibákat találni az anyag megválasztásában, az ezt irányító alapelvekben és az iratok közlése módjára alkalmazott szabályokban. Ezen iparkodása azonban sikertelen maradt. Néhány sajtóhiba (de csak a bevezetésben) és némi következetlenségek a szöveg-másolásra vonatkozó elvek keresztülvitelében (de ezekre maga a bevezetés figyelmeztet bennünket), ez az egész, a miben bíráló megjegyzéseink kimerülnek. A kötet a magyar kútfőkiadások terén az újabbkori okiratok közlése módjára nézve ugyanazon a színvonalon áll, melyen a középkori emlékekre nézve a legjobb oklevélkiadások. A közlés alapelveit, melyeket a bevezetés (XXXIII —XLIV. 11.) bőven tárgyal, minden kiadó tegye magáévá, hogy ne lássanak napvilágot oly torzkiadások, mint pl. a Magyar evangélikus egyháztörténeti emlékek, hol a különben érdemes szerkesztő a XVIII-ik századi iratokat »teljesen hű másolatban, ortliographiájuk hű megtartásával, sőt hibáiknak is teljes épségben való meghagyásával« közli.1) A kötet tartalmát tekintve pedig, az a termékeny gondolat, hogy a véghelyek történetére is genetikus felfogást kell alkalmazni, hármas sikerrel van koronázva, mert egyaránt igen becses adatokat ') Olv. Révész Kálmán bírálatát. Századoh, 1906. 154. 1.