Századok – 1906
Történeti irodalom - Thallóczy Lajos és Hodinka Antal: Magyarország melléktartományainak Oklevéltára. A horvát véghelyek Oklevéltára I. köt. Ism. Šufflay Milán 356
357 TÖRTÉNETI IRODALOM. meritumokra vezető vágya,1 ) míg végre a túlélt intézmény e kétes fejlődésének az 1872-iki feloszlatás vetett véget. De jóllehet azok az érdekek, melyek a végvidék szervezetén és fentartásán működtek közre, időről időre más-más alakot öltenek (azonban mindig osztrák érdekek maradnak) s ennélfogva annak történetében több kisebb-nagyobb korszak különböztetendő meg : a végvidék legjellemzőbb vonása, hogy a XVI-ik század folyamán kiszakíttatván a magyar állam testéből, külön politikai és katonai kerületté válik, erős bélyeget nyom története minden korszakára. Mert 1578 óta, mikor a vend és horvát »ewiges und immerwährendes generalat« megalakulásával a kiszakítás nyilvánvalóvá lőn, a határőrvidék ügye mint állandó sérelem szerepel valamennyi magyar országgyűlésen. S ámbár ezzel a rendek alig érnek el valamit, az elévülés látszatát és annak közjogi veszedelmét kötelességszerűen mindig el tudták hárítani. A központi hatalom mindenkor elismerte a sérelmek jogosultságát, mindig orvoslást igért, sőt időnként — akár látszólagosan, akár komolyan — orvosolni is kívánta azokat, de a végvidék az anyaországba való visszakebelezés helyett attól államjogilag mindinkább eltávolodik, míg az 1807-iki Grenzgrundgesetz alapján tényleg osztrákká válik. A magyar korona fenhatóságának jogfolytonossága csak negative nyilvánulhat abban, hogy a hivatalos iratokban a végvidék (National Militärgrenze) soha osztráknak nem neveztetik. így a jogfolytonosságért folyó küzdelem, melyet a magyar országgyűlés századokon át folytat a magyar korona országaitól elszakított részek miatt, látszólagosan a végvidék történetének teljesen önálló, elméleti részét teszi, melynek befolyása ezen vidék szervezetére csak egyszer, a végvidéki főparancsnokságnak a horvát bánra való ruházásában (1593 és 1608) mutatkozik; de ha a történetíró át tudja vele szőni elbeszélését, az országgyűlés századokon át fentartott álláspontja harmonikus kiengesztelő momentum gyanánt fog hatni a véghelyek durva vonású, véres történetében. Ezen államjogi szempont egyszersmind az a főkapocs, mely a véghelyek történetét szorosan összeköti a magyar történelemmel ; legszorosabban természetesen akkor, mikor a véghelyek horvát lakosságának tudatában még nem homályosodott el a magyar szent korona alá való tartozásnak emléke, tehát ') A mint Hietzinger (Statistik der Militärgrenze. "Wien, 1817. II. 52. 1.) megállapította, száz esztendő alatt harminczféle új szervezetet adtak e területnek. V. ö. Ballagi Aladárnak Schwicker értéktelen munkájáról írt értékes bírálatát. Századok, 1884. 52 és köv. 11. SZÁZADOK. 1906. IV. FÜZET. 24