Századok – 1905

Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - II. közl. 712

732 BLEYER JAKAB. A hím-krónikában — a mire már rámutattam — egyáltalán sok olyan hely fordul elő, melynek tudós eredete kétségtelen, a nélkül hogy forrását közelebbről meg tudnánk jelölni. A hunhistória szerzője a Macrinusról szóló előadást talán olyan feljegyzésből merítette, mely Aventinus és Heinrich von München forrásával közelebbi vagy távolabbi összefüggésben állott. Azonkívül, hogy Attila és Marcianus történeti ellenfelek voltak, a krónikást Marciauusnak a hun-történetbe való felvételére talán az a körülmény is késztette, hogy Marcianus, a ki a valóságban Thraciából származott, a krónikásunknál fölhasznált forrás szerint — úgy látszik legalább — Sabariában (Szombathely) született.1) Mindezzel azonban nem akarom állítani, hogy a valódi mondában ne lett volna Detreh mellett még egy második vezér is, a kinek szerepét a krónikás ezután Macrinusra vitte át. Ebben az esetben természetesen erről a második vezérről nem áll módunkban csak a legkevesebbet is megtudnunk. A hun-krónika ezen részében a legérdekesebb és a mi szempontunkból legfontosabb alak Ditricus Veronensis, Alamannus natione, a ki a történelem N. Tlieodorikjával és a német monda »Dietrich von Berne«-jével kétségen kívül azonos. A neve Kézainál mindig »Ditricus«-nak, a többi krónikában »Detricus«-nak van írva. Mint személynév okleveleinkben igen gyakori és időrendben ezt a fejlődést mutatja : Ditricus > Detricus > Detreh > Detrő > Detre. Ez a fejlődés törvényszerű : i > é;2) a c-nek kétségtelenül spirantikus jellege volt, úgy hogy ih > eh > ö vagy ö—é fejlődött.3

) E név magyarázatánál azonban nem indulhatunk ki, mint Etelénél és Budánál, a gót *Piuda-reiks4

) alapformából, hanem csakis az ó-felnémet Diotríchból, vagy közép-felnémet Dietrích-ből. Az io diphtongusnak, minthogy hangsúlya eső, a magyarban <-vé és később e-vé kellett változnia.5

) A »Ditricus—Detreh« név tehát ellene mond ') Thierry (Attila, Attila fiai és utódai történelme. Ford. Szabó K. II. 13. 1.) ezt írja: »Pannónia . . . csak imént adta a császári trónra Marcianust és utódját Leót.« Forrásra azonban nem hivatkozik és így nincs xizárva, hogy ezt az állítását pusztán a magyar krónikákra alapítja. 3) V. ö. föntebb. Hogy az i>e — ö változás Kézainál Etela-ban már végre van hajtva és Ditricus-ban nem, ez nem lephet meg ; a jelölendő hang az i és e határán feküdt, innen Kézainál az ingadozás, mely a későbbi krónikákban, mikor a fejlődés határozott e-ig jutott, már eltűnt. 3) Melich János : Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez. Nyelvtud. Közi. XXXIV. köt. 138. 1. Ilyen ' fejlődést mutat pl. a Hedre és Imre név is. Olv. Melich : Szláv jövevényszavaink, II. 143—144. 11. 4) V. ö. F. Wrede : Über die Sprache der Ostgoten in Italien, 51.1. 6) Melich János szerint (Szláv jövevényszavaink, II. 138. és 145. 1.) e felnémet személynevet velünk a szlovének közvetítették. Az us végzet természetesen csak latinosítása a névnek.