Századok – 1905

Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - II. közl. 712

730 BLEYER JAKAB. lésének tartalma semmiképen sem mondai színezetű, és liogy Anthemius meg Valentinianus tudós forrásokból származnak, azt Matthaei is megengedi. De mi bizonyíthatná Matrinus mondai voltát? Talán az a körülmény, hogy Theodorikot, Triarius fiát »Yeronensis«-nek mondja? De hiszen egészen világos, hogy Triarius fia Aventinusnál csak félreértés útján juthatott ehez a jelzőhöz. De máskép sem bizonyítható Matrinus mondai jellege. A német epikai költeményekben sehol sincs említve és Matthaei csak tudós történetírók műveire tud utalni, a hol a neve egészen helyesen Marcianus-nak van írva.1

) De a magyar hun-krónikába is csak tudós úton juthatott Macrinus. A név alakja az egyes krónikákban eltérő ; addig és addig változtatják, míg Turóczi a sokkal ismertebb »Martinus«hoz jut el, a hogy Marcianust pl. a viterbói Gottfried is írja.2) Etele, Buda, Ditricus stb. nevek írásában, melyek tényleg a nép száján éltek, a krónikák következetesek, és a mi eltérések vannak, azok nyelvtörténetileg vagy pedig a tudós formákra való támaszkodásból könnyen megmagyarázhatók. Tehát már ez a körülmény is a név népi volta ellen szól, a mint hogy valóban nem is hangzik népiesen és nem is fordúl elő másutt. A népmonda nem nevezhette Macrinust Pannónia, Pamphylia, Phrygia, Macedonia és Dalmatia tetrarchájának ; ezek a nevek, mint a Macrinus állásáról és hivatásáról való egész felfogás, kétségkívül tudós eredetűek, és abból a forrásból melyből ezek valók, származik bizonyára maga Macrinus is. Macrinus elesik a zeiselmaueri ütközetben és így természetesen nem játszik a hun-história további előadásában szerepet. Ez Macrinus ellen sokkal inkább bizonyít, mint Wela, Cuwe stb. ellen, mert ezeknél legalább a név népiesen magyar. Macrinust a hun-történet longobárdnak mondja és serege longobárdokból áll. Általánosan elfogadott vélemény, hogy ebben a longobárdok pannóniai tar') így a Chron. Urspergense-ben (v. ö. W. Grimm : D. Heldensage, 41. 1.) és Heinrich von München-né\. (V. ö. II. F. Massmann: Kaiserchronik, III. 958. I.) A Chron. Urspergense épen csak említi Marciannst ; Heinrich von München azonban legyőzeti Attilától : »dô nu Theodôsius — der keiser lac tôt alsns — wart näch im keiser zehant — Martiànus was der genant . . . ez stnont bî im mit éren . . . piz ez kom ze einem strît, — den gewan bî der zît — künic Etzel mit síner hant.« Annak pontos kiemelése mellett, hogy Marcianus Theodosiusra következett, alig lehet kétséges, hogy itt félreértése vagy félremagyarázása forog fen annak, a miről eredetileg Jordanes (Get. XLII1. fej.) tudósít, hogy t. i. Attila Marcianust háborúval fenyegette, mert a Theodosiustól megígért adót nem akarta megfizetni. a) Speculum regum, 47. fej. De Martino imperatore. MGH. SS. XXII. 85. ]. Y. ö. Petz id. ért. 38. 1.