Századok – 1905

Történeti irodalom - A magyar honfoglalás kútfői. - (VII.) A honfoglalási kor hazai emlékei. Ism. Szendrei János 666

667 TÖRTÉNETI IRODALOM. ha nem volnának is segítségünkre az embertani és nyelvészeti vagy néprajzi mozzanatok, akkor is, pusztán régészeti támpontok alapján tudnánk, hogy őseink keletről jöttek. Az emlékek ama csoportja tehát, melyet pogány magyar vagy vezérekkorabeli emlékeknek szoktunk nevezni, világosan tanúskodik maga mellett; nem lehet kétségünk felőle, hogy ez emlékek azoktól származnak, a kik e hazát megalapították. Az első honfoglaláskori sír, melyről hiteles tudomást szereztünk 1834-ben, a bene-pusztai volt. Természetes, hogy századokon keresztül az eke és ásó már sok száz sírt dúlhatott fel azelőtt a nélkül, hogy akár a kutatók figyelme, akár a kegyelet feléjük fordult volna. Nagy része volt ebben egyfelől a babonás félelemnek, másfelől a vallásosságnak, mely egyaránt borzadt a sírok és a halottak megbolygatásától, s ha véletlenül itt-ott mégis napvilágra kerültek, az emberek siettek azokat újra elföldelni. A bene-pusztai lelet ismertetése alkalmából a nagyérdemű Jankovich Miklós hazafias lelkesedéssel ünnepelte az Akadémiában a Benének vélt vitéz föltámadását. A lelet nagy fontosságát emelte, hogy kétségtelen korhatározó tanúságok, IX-ik századi érinek bizonyítottak kora mellett. Jankovich nyomdokain haladva, Erdy János mint második mutathatta be 1858-ban a Fejér-megyei Vereb község területén előkerült honfoglaláskori sírt. 1868-ban mint újabb lelőhely jelentkezett Galgócz, 1870-ben Sz'olyva, 1871-ben Pilin 4s Pörös, 1877-ben Neszmély. Már Jankovich korában voltak az ő és mások gyűjteményeiben elvétve apróbb emléktárgyak, melyek kétségtelenül a honfoglalók sírjaiból kerültek elő. Néhánya ezeknek az ötvenes években Fehr gyűjteményével a zürichi muzeumba került, egyik-másik darab Szalay Ágoston régiségeivel a Nemzeti Muzeumba jutott, és a szabolcsi homokbuczkákből már 1870-ben kerültek jellemző boglárok és pitykék a szabolcsi muzeumba. A hetvenes évektől kezdve mind sűrűbben jelentkeztek rokon sírleletek Nemes-Ocsán, Nagy-Teremián és Csornán ; a nyolczvanas években Szeged vidékén, Mezőhegyesen és Mogyoróson. Leggazdagabb volt a közelmúlt évek aratása: Fehérvárott, Tarczalon, Törtelen, Gombáson és Kecskeméten. Nem remélt bőséggel nyíltak meg a honfoglalók sírjai, — és mintha csak az ősök is ünnepelni siettek volna elő, annál rohamosabban növekedett számuk, minél közelebb értünk az ezeréves fordulóhoz. Tudományos irodalmunk lelkiismeretesen követte a feltűnő emlékeket. A kutatók, kik szerencsések voltak a sírok