Századok – 1905
Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - I. közl. 602
A MAGYAR HUN-MONDA GERMÁN ELEMEI. 627 forduló Buáli és Buálungr a Nibelung-énekben, a Klageban stb. előforduló Botelung-gal összetartoznak, azt a kutatók természetesen már régen felismerték.x ) Ha egy gót *Buda alakot teszünk fel, akkor a magyarban a megfelelés »Buda« lesz, a hogy Etele testvérét a magyar hagyomány hívja. Hogy ez a feltevés nemcsak lehetséges, hanem tényleg igaz is, azt a skandináv ВшШ-val és a német Botelung-gal akarom bizonyítani. »Buda« mellett egy kicsinyítő formát vehetünk fel, a mire számos példa jogosít fel bennünket, pl. —• hogy a gót nyelven belül maradjunk: Anna-Annila, Duda-Dudila, Guda-G-udila, Manna-Mannila stb.2) Szóközépi magánhangzónak azonban az ^-kicsinyítő képző előtt a német Botelungra való tekintetből nem tehetünk fel i-t, hanem a-t, mely ritkább ugyan, de azért több példában előfordúl.3 ) így egy »Budala« alakot kapunk, melynek mint тг-tövű szónak és magánhangzó eltűnés következtében az ó-islandi nyelvben Bucfli-vá kellett fejlődnie,4) a hogy a név az Edda-dalokban és a Volsungasaga-ban tényleg hangzik. Egy gót Buda alaknak az ó-felnémetben »Boto«-vá kellett változnia, mely név tényleg gyakran fordtílelő;6 ) »Budala«-ból pedig »Botalo« lett, mely, bár nem egészen pontosan ebben a formában, szintén nem ritka.R) Ha mármost a patronymikus ung képzővel Budala-t tovább képezzük, akkor a megfelelő gót alak *Budalung lesz, a melyből az ó-islandiban Bucílungr-nak, a középfelnémetben Botelung-nak kellett fejlődnie, a hogy e név az Edda-dalokban és a közép-felnémet epikai költeményekben valóban hangzik. E feltételezett fejlődési folyamatnak egészen pontos megfelelőjét látjuk a gót »Amalung« családnévben. A »Budalung« név mint német személynév elég gyakori, de csak az ó-felnémet korban,') a hol is rendes alakja »Bodalung«, Budilát Bleda-ból magyarázza »per trajectionem liquidarum« ; ez a származtatása zonban mindenesetre téves. ') Olv. W. Grimm: D. Heldensage, 76. 1. К. Müllenhoff : Zeitsohr. f. d. Altertum, X. 161. 1. W. Müller: Mythologie der deutschen Heldensage, 1886. 170. 1. s) Y. ö. F. Wrede : Über die Sprache der Ostgoten in Italien. Tárgymutató. 3) Ilyen Amal, Wandal, Slahals, Slaiwala. Olv. F. Wrede : Über die Sprache der Wandalen, 1886. 39. 1. V. ö. még J. Grimm : Deutsche Grammatik, II. 98. 1. 4) V. ö. B. Kalile: Altisländisches Elementarbuch, 31. és 72. 11. 6) V. ö. K. Müllenhoff : Zeitschr. f. d. Altert. X. 161. 1. E. Förstemann: Altdeutsches Namenbuch, I. 289. 1. és P. Piper: Libri confraternitatum. Ind. nom. 419. és 491. 1. e) V. ö. J. Mone : Untersuchungen zur Geschichte der teutschen Heldensage, 1836. 71. 1. és E. Förstemann id. m. 290. 1. ') Olv. J. Mone és E. Förstemann id. h.
