Századok – 1904

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Szent Paulinus és az avarok 917

SZENT PAULINUS ÉS AZ AVAROK. <127 Harczolva végezte hősi életét. Paizsa összetört ; kelevéz, lándzsa, dárda sebezte halálra, nyilak fúrták keresztül testét, melyet azután a mélységbe dobtak. Paulinust mélyen megrendítette munkatársa és barátja halálának híre, mely Aquileja és Cividale népét a nyilt utczákon könnyekre fakasztotta és mindenütt szomorúságot okozott. Anyák, házastársak, gyermekek, ifjak, urak, szolgák, mindenneműek, gyöngekorúak, igen tisztes papok hajukat tépték, rigy siratták a halottat. Hiszen jeles polgár volt ; nemes nemzetségből, híres családból született : az egyháznak bőkezű pártfogója, a szegények apja, a nyomorultak segítője, az özvegyek fő vigasztalója, a papok jó embere, Paulinus édes barátja ; hatalmas a harczban és éleseszű férfiú. Legyőzte a legkegyetlenebb barbár népeket a Dráva és a Duna közt; sőt (a mi már kétségtelenül a költő főpap képzeletének müve) azokat is, a kik a Meotis tavának sásai, kákái közt rejtőznek, egészen a dalmaták földjét nyaldosó sós tengerig. Látta Strato tornyait, Scythia földjének elejét, a hol az Tlirácziával érintkezik, s látta annak mind északi, mind déli részét; azt is, a hol (keleten) a Kaspi-tengerre dől. Paulinus megátkozta azt a földet, a hol elesett barátja, Argentoratum (barbár nevén Strassburg) szülöttje. Azt kívánta, hogy a Laurentus hegye, honnan a liburniai partok hullámai visszaverődnek, a melyre zápor, eső, harmat sohasem hull, soha ne teremjen piros virágot, búzát;1) szilfáira ne kapaszkodjék rügyező szőllő venyigéje, ágain fürt ne lógjon; száradjon ki és ne zöldeljen a fügefa, az eperfára ne kuszszék fel a granátalma, és anyák számára a föld ne teremjen gesztenyét. »Örökkévaló Isten! — sóhajt fel azután, — a ki hasonlatosságodra porból alkottad szüleinket, kik miatt mindnyájan meghalunk, de a ki elküldötted szent hadat, s most ő általa élünk csodálatosan, mert piros vére megváltott bennünket és szent testét eszszük : kérlek, a te szolgádnak Erizzonak engedj mézédes paradicsomi örömöket most és mérhetetlen sok századon át ! « 2) Paulinus zajtalanúl folytatta apostoli munkásságát s Aquileja a most meghódított területnek vallásos középpontja lett, hová — mint a cividalei szent Márk-codex bejegyzései bizonyítják — már a IX. században sokan zarándokoltak.3) A hun Iákat és téglákat hajigáltak rájuk, s így a halottakat mindjárt el is temették. Ez az újkori előadás elég merészen színezte ki azt, a mit ez eseményről Paulinus mond. Karszt-jellegénél fogva különben is terméketlen. s) Versus Paulini de Herico duoe, anno 799. occiso. A Migne-féle hibás kiadás, kivált a helynevekben, a Mouum. Germ, szerint javítva. 3) Sickel: Histor. Zeitschrift, XXVII. 449. Kacki a Hadban, 1878. SZÁZADOK. 1904. X. FÜZET. «4