Századok – 1904

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Szent Paulinus és az avarok 917

932 MÁRKI SÁNDOR. A térítők buzgalma s a frank intézmények erőszakolása 79í)-ben az avarok függetlenségi háborújára vezetett, a melyet Károly csak négyesztendei küzdelem után nyomhatott el. Az egyik támadás Gerold, Bajorországnak s vele Avaria dunántúli vidékének kormányzója ellen irányult, a líi szent Arno egyházi működését a világi hatalom erejével támogatta. Ebben a küzdelemben elesett mind Gerold (799 szept. 1.), mind utóda Gotrain (802-ben Giinz mellett), s a frankok csak 803-ban tudták legyőzni az avarokat. Károly ekkor alapította Lorch székhelyivel az avar határőrvidéket, a melyet később marchia ürientalisnak (Oesterreich) neveztek.1) És ugyanakkor csatolta a Duna-Száva közét, a Frankochoriont, végleg a friauli őrgrófsághoz, melynek egyházi székhelye Aquileja lett. A politikai és az egyházi beosztás tehát tökéletesen fedte egymást. Erankochorion alapítására hasonló okok vezettek, mint Ausztriánál. Nagy Károly birodalma 77]-ben már Horvátországig ért; 774-ben meghódította Istriát és Liburniát is, melyet az Arsia (Arsa) választott el Istriától, a Titius (Kerka) pedig Dalmácziától. A szlovének és a horvátok idáig segítették Nagy Károlyt az avarok ellen ; most — úgy látszik — szívesen látták ezeknek utolsó támadását s maguk is fölkeltek. 799-ben Erizzo ellenök indult. Sokáig szerencsésen csatázott az egyesült felkelők ellen és dicsőséges győzelmeket aratott. Tharsatikánál azonban (Tersatto, Liburnia egyik városa, a mai Eiume mellett), a Laurentus hegyén, a lakosok csele következtében elesett.3) Litahát (iuxta fontem qui vocatur Sconibrnno, vagyis Schönbrunn forrása mellett), a lmnok földjén pedig Zeiselmauert, Traismauert, Yachaut, l'ielachot (Pelagust), Nardint, Bottét, Aschbachot, Wolfeswanét, Erlachot és Artagrunt (Inartagrust), mint Nagy Károlytól nyert javakat újra a passaui (lorchi) egyháznak adta. (Hansizii Germ. Sacra. I. 12. — Fejér id. m. I. 155—157. A nevek magyarázatára nézve 1. Névtelentől : A magyar faj és művelődés eredete, 4—5. 1. ') Salamon Ferencz szerint (Budapest története, II. 72.) »Avariának, míg az avarok itt laktak, különösen a Bábán-túli földet s Alsó-Ausztriát nevezték a németek ; innen való eltűnésük, után azt a földet nevezték kiválóan Pannóniának, mely pedig a németek idejében nagyrészint Noricum alkatrésze volt. Ennyi lett az avar birodalomból a németeké.« Dümmler (Die südöstl. Marken des fränkischen Reiches unter den Karolingern, I. 16.) a régi Pannóniát a Dráváig szintén odaszámítja ; Felicetti pedig (Steiermark im Zeitraum vom VIII—XII. Jahrh. 12.) a Bába és Dráva közti Alsó-Pannóniát a friauli őrgrófnak engedi át, a mi még valószínűtlenebb. 2) Einhardi Annales, ad a. 799. Annal. Bertinian. ad a. 799. Palladius Junior szei-int (lib. II. Mignenél, 99. k. 532.) a mikor Liburnia meghódításából hazatért, a tersattoiak megígérték, hogy átadják neki a várat, ha éjjel, kevesedmagával jelenik meg annak kapuja előtt. Midőn néhány kísérővel csakugyan így ment keresztül a városon, rácsukták a kaput, a polgárok fegyvert ragadtak, valamennyit halálra sebesítették, nagy szik-