Századok – 1904

Értekezések - CSOMA JÓZSEF: Nehány szó a nemzetségi czímerekről 768

770 CSOMA JÓZSEF. leszármazói is, hol nemcsak az egyenes leszármazók, hanem a sógorsági atyafiak — a Yályiak, Prileszkyek, Kosztolányiak stb. — szintén felvették a valószínűleg 1415-ben adományozott czímert : a fa alatt álló medvét. Felemlítettem azt is művemben, hogy találunk erre több más példát is. Ilyen az a törzs, a melyből a Szentiványi, Szmrecsányi és Baán családok, — egy másik, melyből az Andreánszkyak, Lubyak, Kisszelyek, Detrikek, — egy harmadik, melyből a Bánó, Kükemezey, G-yármán, Bagossy és Kálnássy családok származnak. Ezek csak oly régiek, mint a Divék leszármazók, csak a »de généré« jelző hiányzik valamelyik oklevelükből, hogy a nemzetségek közé nem sorozhatjuk őket ; czímereik is teljesen egyezők az egyes családoknál, és még sem gondolhatunk ezen czímereknél — épen úgy, mint a Divéknél -— már csak ábrázolásuk és szerkezetük miatt sem régi eredetre. Hogy pedig ezen ősrégi családtörzseknek újabb eredetű czímereik előtt nem volt más régi családi czimerük, erre kiváló bizonyíték Bogoméi comes fiainak pecsétje egy 1290 évből származó oklevélen. A pecsét körirata : S. EILIOEUM BOGOMELI COMITIS B. N. I. I. O. B. A körben egy jelkép van: két élőfa között férfiú áll, ki a kezében levő fejszét az előtte álló fa törzsébe vágja. Ezen pecsét az Archaeologiai Értesítő 1871 és 1878 évi folyamában érdekes irodalmi vitát keltett, mely a tudomány embereinek, Szalay Ágostonnak, Nagy Imrének, Bómer Flórisnak teljes leveretésével végződött. Bedig ez talán nem is egészen saját hibájukból, hanem a magyar sphragistika fejlődésének nem ismeréséből következett be. Nem is képzeltek XIII-ik századi pecsét mezején egyebet, mint czímert, a mi itt kétszeresen helyén lett volna, miután a Bogoméi comes hat fiának összetartozandóságát is kellett jeleznie. Es Bogoméi hat fia bizonyára czímert véset a pecsétbe, ha lett volna ilyen, pedig Bogoméi comes nem volt kisebb úr a Divék nemzetség törzs-őseinél. Továbbá ezt mondja a bíráló : »Azon nemzetségek tárgyalásánál, melyeket a szerző méltónak tart a czímeresek között emlegetni, a históriai érzék rovására igen sokszor a heraldikai elméletekre és szabályokra fekteti a súlyt. Mutatja ezt már azon lehetetlen törekvése is, hogy minden czímert a lehető legapróbb részletekig akar megállapítani.« Hogy ezen »lehetetlen törekvés«-ről itt szó sincs, mutatják, és a bírálót a legalaposabban czáfolják épen magok a könyvhöz mellékelt azon czímertáblák, melyek a munka eredményét képezik. Huszonkilencz nemzetség czímere van ezeken, egészben vagy részben megállapítva. Ezek közül 18 teljes; 6 olyan, melynek sisakdíszét is ösmerjük, de színeit nem ; 1 olyan, a mely-