Századok – 1904

Történeti irodalom - Compagni; Dino: Krónika 1280–1312. Ford. Rácz Miklós. Ism. Márki Sándor 64

történeti irodalom. 81 éjien ezeknek lényegtelen volta mutatja, hogy Rácz Miklós valóban érdemes munkát végzett. Óhajtanám, hogy a kereszt-és tulajdonneveket máskor az eredeti szöveghez híven írja; ne mondjon Attaviano helyett Octavián-1, a mi olasz és magyar szövegben egyaránt ép oly helytelen németes csonkítás, mint (9. 1.) Vergilius helyett Virgil-t mondania. A neveknél az ékezetek fölrakására gondot kell fordítani, pl. nem Pelagrú, hanem Pelagrú, nem Liége, hanem Liège. Bruseiatót Tibaldnak vagy Tebaldnak fölösleges elkeresztelnie (164—165. 11.), midőn Dino Compagni a maga nevén Tibaldo-nak nevezi. Az olasz földrajzi neveket sem helyes megmagyarosítani, pl. (153. 1.) a Monte di Sotto nevét Hegyaljának fordítani ; ilyet csak jegyzetben magyarázatképen mondhatunk. A sajtóhibák к >zűl a könyv végén csak tizennégyet látok megjelölve, de csupán a 12 -42. lapokról ezeken kívül magam is ugyanannyit jegyeztem ki. A Brassóban nyomtatott könyvet azonban csakugyan bajos Beszterczebányáról javítgatni, s a sajtóhibák így sem okoznak zavart a krónika használatában. Értékesek a jegyzetek, de még többet is szívesen vettünk volna. Pl. nem magyarázza meg (de ezt Del Lungo is csak hiányosan teszi a 146. 1. 23. jegyzetében), hogy Neri Abati miféle különös gvujtóanyaggal borította lángba a Cavalcantiak házait Firenzében; a III. könyv 28. fejezete végén (164. 1.) Cremona reformálását legalább annyival magyarázhatta volna, hogy a császár guelfből gliibellinné tette s az elűzött ghibellineket hazatérni engedte; s megemlíthette volna (l 65. 1.), hogy Cremona új vicariusa Visconti Graleazzo volt. Azonban hibát találni valóban könnyebb, mint jó munkát állítani elő; sa kritikusokkal szemben a szerzők könnyen ismételhetik (169. 1.) d'Ostia bibornok méltatlankodó szavait: »Quanto grande ardimento è quello (de' criticatori), çhe cou loro dieci lendini ardiscono tentare ogni signore!«1) Örülhetünk, hogy krónika-fordításainknak még igen rövid sorozata ilyen érdemes munkával gyarapodott; s a szerkesztőt és a kiadót is őszintén üdvözölhetjük vállalatuk újabb sikere alkalmából. A buzgó fordító, a ki a Beszterczebánya és vidéke meg a Havi Szemle utóbbi évfolyamaiban több olasz történetíróról közölt becses tanulmányokat, és a ki az Erdélyi Muzeum legutóbbi füzeteiben is bőven és érdekesen ismertette Villani János és Máté krónikáját, remélhetőleg nemcsak a középkori fenyegetését, hogy a császár kirabolja, kifosztja (rubare) a firenzeieket, oda enyhíti, hogy tönkreteszi őket. ') Miféle merészség ez (a kritikusoktól, eredetileg a firenzeiektől), hogy a maguk tíz tetütojásával meg mernek kisérteni minden arat !