Századok – 1904
Tárcza - Vegyes közlések - Radvánszky B. Rimay János szerelmes énekeiről 574
•TÁRCZA. se pedig szekereket a hegyen és erdőn által ne bocsásson, mindaddig, míg »magunk személye szerint oda érkezünk.« Szép magyar nyelveért és elkeseredett németgyűlöletből fakadó erős hazafias érzéseért érdekes az a levél, melyet »a német iga alatt síró, igaz hazafiakból álló kálvinista, lutheránus és némely pápista úri rendek, igaz magyarok« 1677 jan. 20-án Kassa környékéről írtak »a bujdosásokban megmaradt magyaroknak . . . igaz hazafiaknak«, mely levélről a lemásoló azt jegyezte föl, hogy »in originali vagyon itt Szatmár vármegyében egy igaz magyarnál ; harminczhat pecsét vagyon rajta.« Az egész gyűjtemény, melyet a föntebbiekben röviden ismertettünk,1 ) mint társulatunk tulajdona, az ig. választmány határozatából a M. Nemzeti Muzeum könyvtárában van letéve. ILLÉSSY JÁNOS. VEGYES KÖZLÉSEK. — A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA első osztályának május-hó 2-án tartott ülésén Haraszti Gyula levelező tag foglalt széket a renaissance-kori franczia színköltészetről szóló tanulmányával. — Utána b. Badvánszky Béla t. tag értekezett Rimay János szerelmes énekeiről.2) Rimay János írásai életében és halála után sok viszontagságon mentek keresztül. Egy erdélyi útja alkalmával versei a Tiszába estek, úgy hogy valamennyit nem is tudták összeszedni ; később pedig ellenség ütött házára s ez alkalommal becses könyvtárával együtt valószínűleg kéziratai nagy része is elpusztult. Halála után örökösei nem tudták megbecsülni irodalmi hagyatékát. Madách Gáspár attól tartott, hogy mestere »mind testében, mind írásinak ékességes voltában« egyszerre meghalt. Rimay nevét, költeményeit azonban már ismerték az egész országban ; s nemcsak a bölcsek, hanem olyanok is olvasták, a kiknek »elméjeknek csekély volta nem is érdemelné.« Madách Gáspár minden írásait össze akarta gyűjteni és kinyomatni, hogy örök nevet szerezzen mesterének, hogy bölcs írásinak szép magyarsága ékes példáúl szolgáljon a kortársaknak, serkentse az utódokat és védje magyar nyelvünket a hanyatlástól. De sajnos, Madách Gáspár terve nem sikerült s így Rimay versei lassanként elkallódtak ; még emlékét is csak azok az istenes énekek tartották fen, melyeket Balassa verseivel együtt adtak ki. Egyetlen egy kézirata maradt reánk a Radvánszky-levéltárban, melyben ismeretlen prózai és verses munkái vannak. Ezek közül a historikust kétségkívül a ') V. ö. 1903: 64. jk. p. Századok, 1903. 884. 1. a) Az értekezés, mutatványul a szerzó'nek Rimay János munkái czím alatt az Akadémia kiadásában közrebocsátandó művéből, megjelent a Budapesti Szemle f. évi junius-havi számában.