Századok – 1904

Történeti irodalom - Dézsi Lajos: Az irodalomtörténet módszerei. Első rész. Ism. –r 567

568 TÖRTÉNETI IRODALOM. dolkodó ember. Közlönyünk, mint a tulajdonképeni történetírás organuma, nem foglalkozhatik részletesebben egyik önállóvá lett ágának elméletével, s nincs czélja, hogy az egyik alaposan megokolt subjectiv véleménynyel szemben egy másik odavetett subjectiv véleményt állítsunk; ezért csak Dézsi elméletének legfeltűnőbb sajátságát emelem ki. Dézsi az irodalomtörténetet — igen helyesen — elárkolja az irodalmi kritikától, és mégis az irodalomtörténet fejlődését ismertetve, a görög poétikának : Aristophanes, Platon és Aristoteles irodalmi kritikájának méltatását nyújtja. Szerintünk az irodalomtörténet, a mint már neve is mutatja, ott kezdődik, mikor a tudomány az egyes jelenségeket csoportosítja, s még ha alphabetikus rendben is, de mindig tekintettel van a fejlődésre. Az egyes irodalmi munkákat nem önmagukban s nem pusztán aesthetikai szempontból itéli meg, hanem kapcsolatba állítja a megelőzőkkel, kimutatja a haladást, s ha nem is Taine módjára, de ebben a szellemben vizsgálja a különböző tényezők hatását, a melyek alatt a mű megszületett. Bármennyire mérsékeljük is a követeléseket, bármennyire kitágítjuk meghatározásunk határait, az irodalomtörténet megszületését messzebb az újkornál nem tolhatjuk ki. Nem gáncsképen mondjuk ezt. Hiszen azon szoros kapcsolatnál fogva, mely az irodalmi kritika és irodalomtörténet között van, az előbbit bátran tekinthetjük úgy, mint az utóbbi előkészítőjét, alapját, és értjük Dézsi eljárását is, ki ilyen módon iparkodott lehetővé tenni, hogy ne veszszen az irodalomtörténet számára kárba az a nagy szellemi tőke, melyet a görögök az irodalmi művek megértésére fölhasználtak. Inkább az az aggodalom vezeti tollúnkat, nem lesz-e túlságosan terjedelmes Dézsi elmélete, ha ilyen arányokban építi föl, ha — hogy a legjelentősebbeket említsem — hasonló mértékben foglalkozik majd a rómaiak, a renaissance és a francziák poétikájával, s csak azután tér át tulajdonképeni tárgyára : az irodalomtörténet fejlődésének vázolására. Önmagában tekintve ezt a hatíves részletet, elismeréssel kell a szerzőnek adóznunk azért az értelmes, összefüggő előadásért, a mint a görögök poétikai nézeteit elvonultatja szemünk előtt. Alapos tanulmányra s nemcsak a nagy gondolkodók írásainak, hanem az őket magyarázó irodalomnak ismeretére is vall minden szakasza. Fölhasználja hol bírálva, hol helyeselve, a mit előtte már megállapított a tudomány, de azért mindig a közvetetlen forrásokra is visszamegy. Elkerüli azt a kettős veszedelmet is, a mely a messze tűnt korok elméletének ismertetőjét fenyegeti : a puszta kivonatolást és az egyoldalú