Századok – 1904

Történeti irodalom - Voinovich Géza: Báró Eötvös József. Ism. –s 980

98(1 TÖRTÉNETI IRODALOM. kedő, mint a milyen lelkes hazafi. Mind a kettő a kor állapotában gyökerezik, attól elválaszthatatlan. Eötvös ezt maga is vallja és hirdeti, Kazinczy pedig egész működésének a nemzetre tett hatásával maga beszámol. Nyilván helyesebben jár el az író, ha Kölcsey és Eötvös között von párhuzamot. A két író pályájának sokkal több az érintkező pontja, úgy hogy az összehasonlítás szinte kínálkozik Eötvös tanulmányozójának. Fejtegetéseiben is találunk nem eléggé szabatos, sőt ellentétes állításokra. Bajos pl. azt állítani, hogy az emberi lélek nyilvánulásai között nem volnának olyanok, a melyeknek megtestesüléseit Eötvös mint költő a legtöbbször és a legszebbeu festette. Voinovich szerint »ilyen alakjai nincsenek.« Azt hiszszük, a szenvedő ember ilyennek mondható; minden főművében ezt rajzolta legtöbb művészettel. Voinovich helyesen mondja, hogy összes alakjai között az írót magát legjobban megismerjük; de kevéssel hátrább mégis arra az ítéletre jut, hogy Eötvös mindenről nyilatkozik, csak »önmagáról mond keveset.« Ha alakjai az ő eszméit mondják el, akkor mindig ő maga nyilatkozik. S valóban kevés író van a világirodalomban is, a kit jobban meg lehetne ismerni műveiből, mint Eötvöst. Az ellenmondás itt nagyon szembetűnő az író Ítéletében. Általában Voinovich szereti az ellentéteket, néha keresve-keresi a gondolatokban, kifejezésekben, a nélkül, hogy mélyebb alapot találna. Nem tartjuk szerencsésnek a Keménynyel való összehasonlítást sem. О maga mondja, hogy némi igazságtalanság Eötvöst Keménynyel összemérni, s mégis megteszi úgy, hogy az igazságtalanságot kevéssé tudja elleplezni. Eötvös szerinte csak a hazafiság, a politikai eszmék eszközéül, igaz, hogy a »legmagasabb eszközéül« forgatta a regényíró tollát; ez magában véve inkább érdem, mint hiba, mert mindig az a kérdés, hogy a művészet örökérvényű törvényeit mennyire tartotta tiszteletben. Ezt a kapcsolatot kár volt kissé bővebben ki nem fejtenie az írónak, mert még mindig uralkodik az irodalmi körök felfogásában bizonyos balhit Eötvös regényeinek művészi értékére nézve, s e balhitet így nem hogy eloszlatta volna, hanem inkább — bár akaratlanúl — mintegy támogatta. Eötvöst mint politikust is inkább általánosságban rajzolja, semmint egyéníti; pedig a hol egyénibb vonásokat keres, rendesen egészen jól talál. Erősebb a centralisták összes törekvéseinek s hatásának rajzában, mint Eötvös politikai eszméinek fejtegetésében. Ez eszmék fejlődésének szigorú egymásutánját nem kívánta tárgyalni. Egyszerre a kész, az országos hírű államférfiú eszméinek hatalmas műhelyében vagyunk, a