Századok – 1903

Történeti irodalom - Péterfy Jenő összegyüjtött munkái. III. köt. Ism. Váczy János 759

760 TÖRTÉNETI IRODALOM. nak bátorsága, stílusának választékossága és művészi fordulatai, kivált nagyobb tanulmányait teszik felette becsesekké. Az utolsó negyedszázad magyar és európai irodalmát nemcsak • egyes szakcsoportjaira nézve, banem mindabban, a mi az eszmék fejlődésére s kritikai vizsgálatára vonatkozik a philosophia, aesthetika és történelem körében, át meg áttanulmányozta. Minden oly mű, mely akár írója egyéniségének kiváló tulajdonságaival, akár a tárgy általánosabb érdekével megragadta, éleselméjti kritikusra talált benne. Ezért bizonyos tekintetben egyedül áll nemcsak újabb, hanem régibb íróink között is. A szó legigazabb értelmében író, gazdag eszmekörrel, miudig mélyreható felfogással és finom ízléssel. írói egyéniségének kialakulásához talán legtöbbel járult az angol irodalom tanulmányozása, bár a stílus fordulatosságaiban inkább a francziák tanítványa. Az európai nagy gondolkozók és kritikusok nyilván feltűnőbb hatással voltak reá, mint tisztán a magyarok. Bajos volna kimutatni, ki volt a mestere. Bizonyára csak kiváló írói tehetsége olvaszthatta magába a különböző hatásokat pályája elején, s hova-tovább új ösvényt vágott magának, a melyen folyvást előbbre haladt, így lett a magyar értekező prózának egyik legkiválóbb művelője, a miről a jövendő kor inkább meg fog győződni, mint a jelen. Mindenesetre irodalmunk gazdagítója a szó valódi értelmében. Működése, mint a kritikus elméké, nem volt népszerű, és ilyen nem is lehet soha. De a kik a jövőben a magyar értekező próza fejlődését vizsgálják : örömmel állapodnak meg Péterfy összegyűjtött munkái mellett, melyekben a fejlődésnek újabb mozzanataira fognak találni. Az írói művészet általános európai vonásai újabban egy magyar értekező prózaíróban is alig vannak meg oly mértékben, mint nála, a mi nyilván legfőbb érdeme. A kötetben olvasható föntebb említett leghosszabb tanulmányok a tragikum elméletére vonatkoznak. Az egyetemes világrend elvont fogalmát, mint a hős tragikus küzdelmének ellentétes irányú főtényezőjét éles logikával taglalja, s az élet és költészet főpéldáival bizonyítja, hogy ez elmélet, a mely a német aesthetika régi hagyományából származott az újabb aesthetikusokra, nem veszi kellő figyelembe a lélektani szempontokat s inkább merev elméletekre akarja a különböző költői példákat rávonni, semmint ezeket lélektanilag elemezve, új elméletet alkotni. E helyen azonban sem e tanulmánynyal, sem a már említett paedagogiaival nem foglalkozunk. Inkább a Du Bois-Reymond beszédei alapján írt essay-ről teszünk említést. A híres német író a történet és természettudomány viszonyát több művében vizsgálat alá veszi s arról győződik meg, hogy