Századok – 1903

Történeti irodalom - Péterfy Jenő összegyüjtött munkái. III. köt. Ism. Váczy János 759

761 TÖRTÉNETI IRODALOM. az újkor eszményét nem a történetíró, nem a bölcselkedő, hanem a természettudós közelítheti meg leginkább. Péterfy igen helyesen elemezi a történetíró és természettudós feladatát, s kimutatja, hogy a természettudós módszeréből mit tanúi a történetíró, hogy az állami és társadalmi fejlődésnek szerves kapcsolatát, az akarati tények határozó voltát nyomozhassa ; hogy Du Bois-Beymond elfogult a történetírás legnagyobb példái iránt is, midőn a természettudomány ilyen vagy olyan művelésében, haladásában látja az emberi szellem egyetemes fejlődését feltüntetve. Finom iróniával utasítja vissza a történetírás kicsinylését, s Du Bois-Reymond álláspontjára helyezkedve, a képtelenségig viszi elméletét, bár az író kitűnő tulajdonságait szívesen elismeri. Görgey István idézett műve alapján bíráló pillantást vet a Görgey Arthúr és Kossuth közti ellentétes felfogásra, mindegyiknek egyéni sajátságaiból igyekezvén kimagyarázni a köztük támadt félreértést, a forradalom psychologiájából és Görgey Arthúr emlékirataiból a tömeg Ítéletét. Egyike ez Péterfy legszebb tanulmányainak. Lélektani mély vizsgálódással s a körülmények szigorú logikájával nyomozza Görgey pályáját 1848 novemberétől a kápolnai csatáig, közben Görgey István adatait is figyelembe véve s Horváth Mihályt is méltányosabban ítélve meg a bírált könyv szerzőjével szemben. A kik az utolsó szabadságharcz történetével foglalkoznak, nehezen mellőzhetik Péterfynek e tanulmányát, mely mind Görgey Arthúrra, mind Kossuth Lajosra újabb világot derít. Péterfy bírálatai Széchenyi munkáiról, leveleiről s hírlapi czikkeiről, szintén nevezetes adalékok a legnagyobb magyar jellemrajzához. A hogy pedig Grünwald Bélának ismeretes művét elemezi és Széchenyi lélektani fejlődését megértetni törekszik, írói egyéniségének egyik legjellemzőbb oldalát tárja elénk. Kimutatja, hogy a psychiatria úgy alkalmazva, mint Grünwald teszi, semmikép sem ad igazságos képet Széchenyi alkotásairól; hogy Griinwaldban a psychiater erőt vesz a történetírón, és sem történetet, sem szigorú jellemrajzot nem ad. Az akkoriban sokat emlegetett művet mindamellett érdekes kísérletnek tartja, melynek tévedéseiben is talál nem egy figyelemre méltó mozzanatot. Kisebb bírálatai Schlauch Lőrincznek a középkor dicséretére mondott beszédéről, régibb és újabb magyar írók műveinek kiadásairól, Salamon Ferencz irodalmi tanulmányairól, Fraknói, Kemény Zsigmond, Baksay Sándor és mások műveiről, nemcsak napi érdek űek. Jól tette a szerkesztő, hogy a sok közül legalább azokat, a melyek jeles írók műveiről szól-