Századok – 1903

Történeti irodalom - Perepatits István: A magyar művelődés I. Ferdinánd korában. Ism. Takáts Sándor 749

751 TÖRTÉNETI IRODALOM. Mivel azonban Perepatits csakis az országgyűlési emlékeket használta, a legfontosabb művelődéstörténeti képek és adatok teljesen hiányoznak müvéből. Vájjon mondhatja-e valaki magyar művelődés-nek az olyan munkát, melyben egy szót sem találunk a magyar nyelvről? Pedig tudjuk, hogy alig van korszak, melyben a magyar nyelv hódításáról, erejéről és folytonos terjedéséről bőségesebb adataink volnának, mint épen I. Ferdinánd idejében. A végházainkban levő idegen nyelvű hadi nép a magyar vitézség nimbusa alatt hihetetlenül gyorsan magyarosodik. Ezrével és ezrével sorolhatjuk fel a névmaggarosodásokat. Hatalmas arányú marhakereskedésünk kizárólag magyar kézben lévén, a rácz, tót s horvát hajtók és pásztorok ezreit megmagyarosítja. Maga a hódító török nép javarésze is megtanül magyarúl. I. Ferdinánd korának magyar szempontból a legvonzóbb és legnagyszerűbb jelensége : a magyar vitézi élet. Örökösen halljuk ezen kor mély erkölcsi sülyedésének hangoztatását, s mégis, az ideális lelkesedésnek, az önfeláldozásnak, a páratlan vitézségnek és a nemzeti önérzetnek olyan jeleivel találkozunk, melyek még az egykorú külföldi költők lantját is lelkes hangokra szólaltatják. A »törökverő« Thúry György gyönyörű dalában, vagy Balassa Bálint az ő vitézi énekeiben örökszép képekben örökítették meg a vitézi életet. S mennyi és mennyi emlékünk rejlik még az egykorú iratokban a virágos mezőkön vívott bajviadalokról, kópjatörésekről, kisebbnagyobb hősi harczokról ! Hány és hány végházunk hadi népének folyamodását bírjuk, melyben az ifjak kérve kérik, engedjék meg nekik, hogy fát törjenek a törökkel, ne állítsák azt az pogányok, hogy orczáinkat előttük elrejtjük. S ha egyiknekmásiknak a tilalmas időben a viadalt megengedik, élete legszebb napjának mondja, mikor a halálos párbajra indúlhat. Valóban, e kornak vitézi élete művelődéstörténetünk legszebb részét teszi. S ezt annál inkább meg kell becsülnünk, mert tudjuk, mennyi nyomorral és szenvedéssel kellett hadi népünknek romladozó végvárainkban küzdenie. Erről a vitézi életről, a virtusról, az országgyűléseken szó nem igen esik. Ott csak a hadi nép hibáit és kihágásait hangoztatják. E szerint Perepatits magyar művelődéstörténetében sem találunk semmit a régi magyar vitézi életről. Épen így vagyunk más fontos kérdésekkel és intézményekkel is. Hiába lapozzuk a könyvét, semmit sem találunk benne a hódoltságról s az ott levő megyék életéről, a török-magyar társadalmi érintkezésekről, a vallási reformáczió kulturális és nemzeti jelentőségéről, a családi életről, az akkori nevelésről és iskolázásról, a birtok-