Századok – 1903

Értekezések - TURCHÁNYI TIHAMÉR: Rogerius mester Siralmas éneke a tatárjárásról. - I. közl. 412

tuRchánti t. rOGERIUS MESTER SIRALMAS ÉNEKE A TATÁRJÁRÁSRÓL. 427 hetem. De hog}' nagyőri ügyes, ravasz ember volt, az általában már onnan is kitűnik, hogy míg — elbeszélése szerint — azokat, kik napok múlva visszatértek a pusztítás helyére, hogy eleséget szerezzenek, rendesen elfogták és legyilkolták a tatárok, ő, kit az éhség szintén visszakényszerített ama borzalmas helyekre, mindig kikerülte a veszedelmet. Talán ő is azt a módszert használta, a mit néhányan a kaszaperiek közül, kik mikor a tatárok rájuk rontottak, gyilkolva, ölve, a kit csak értek, »hirtelenül a halottak közé estek, és idegen vértől bevérezve el voltak képesek rejtőzni.« ]) De ebez is mindenesetre lélekjelenlét s nagy lelki ruganyosság szükséges. S a mi az erős lelki ruganyosságot illeti, Rogeriust csak csodálhatjuk. Annyi szenvedés és nyomorúság között, folytonos halálfélelemtől bántva, utóvégre is el kellett volna fásulnia, apathiába kellett volna merülnie, kétségbe kellett volna esnie. Többízben látjuk is, hogy csakugyan közel van a kétségbeeséshez. Először a szigeten, mikor meghallja Tamáshida elpusztulását ;2) azután akkor, mikor a tatârsereg visszavonulásakor észreveszi, milyen sors vár a foglyokra; s végre, mikor mint az erdőben bujdosó az éhhalál előtt áll.3) Lelki ereje, mint a jó aczél, mindannyiszor mikor már a földig hajlik s eltöréssel fenyeget, visszapattan és újra épen, erősen áll. A szigetről elmenekül, és épen kétségbeesése serkenti őt és súgja meg neki a menekvés útját. S mikor mint fogoly »már úgyis letett minden életreményről s a kegyetlen és kérlelhetetlen halál már a küszöbön állott« . . . nem tűri sötét apatliiával sorsát, nem várja elfásult szívvel a kikerülhetetlen halált, hanem úgy gondolkozik, hogy ha már meg kell halnia, inkább meghal most azonnal, de nem mellőzi az utolsó eszközt a szabadulásra. Megszökik tehát, kitéve magát annak a veszélynek, hogy ha megfogják, azonnal megölik ; de akkor legalább nem kell tovább kínlódnia folytonos halálfélelmével. Ruganyos lelkének visszahatása a kétségbeesés ellen, eredményes volt. A szökés sikerült. De mikor napokon át nincs mit ennie, ismét kétségbeesés környékezi. Keservesen hajtogatja, hogy jobb lett volna kardtól meghalnia, »mint éhen vesznie« ! Az éhség anynyira gyötri, hogy már szinte elveszti szeme világát. Rettenetesen szorongatja halálfélelme is, de mikor azt várja az ember, hogy most már igazán kétségbeessék, ruganyos lelke ismét fölsegéli. »Jóllehet oly nagy éhség s a borzalmas halál kínja ') XXXVII. fej. 2) XXXIV. fej. ') XL. fej.