Századok – 1903

Értekezések - SZENTPÉTERY IMRE: A veszprémi püspökség alapítólevele 297

A VESZPRÉMI PÜSPÖKSÉG ALAPÍTÓLEVELE. 301 nunk, hogy a DHII. 389. egy ismeretlen megelőző oklevél alapján készült, a mi egyéb adatok híján nem valami alaposan megokolható feltevés maradna, vagy pedig a veszprémi oklevél­nek különben is nagyon gyöngehitelű r ) r/cií «m-sorával együtt az 1009-es dátumot is elvetve, az oklevél keltét Szent István uralkodásának második felére kellene tennünk. Ez utóbbi felte­véssel, hogy t. i. kozvetetlenűl a michelsbergi oklevél hatott a veszprémi oklevél formuláira, elfogadva Karácsonyinak a pan­nonhalmi oklevél keltére vonatkozó nézetét, szépen összekötte­tésbe lehetne hozni a pannonhalmi oklevélnek a würzburgi okle­velekkel való összefüggését,2 ) és Szent István okleveleinek íróját valamely Würzburg-Bamberg környékéről származó szerze­tesben lehetne keresnünk. Sőt nincs kizárva, hogy Aschrichnak 1012-iki bambergi útját is ezzel hozzuk kapcsolatba. De bár ekként ezek a feltevések elég érdekeseknek Ígér­keznének is, egészben véve mégis nagyon ingatag talajra vinnék a veszprémi oklevél ügyét. Szerencsére vannak adataink, melyek megóvnak attól, hogy a feltevések útvesztőjébe keveredjünk, és más, sokkal reálisabb irányba terelik a kérdés megoldását. A veszprémi és michelsbergi oklevelek egyezésének egész kérdése, mint föntebb hangoztattuk, tulajdonképen a két oklevél arengájának igen közeli rokonságán alapszik. Az invocatio, promulgatio és corroboratio formuláinak egyezése csak másod­sorban, illetőleg csak annyiban bír fontossággal, a mennyiben az arengák rokonságát feltűnő módon támogatja. Magukban véve azonban ezek a nagyon is formulaszerű részek, ha külön­ben szabályosak, a két oklevél összefüggésére vonatkozólag sem­miféle messzebb menő következtetésre nem jogosítanak fel. A következőkre való tekintettel kell ezt kiemelnünk. Ha a veszprémi és michelsbergi oklevelek közös arengája a birodalmi kanczellária által kiállított oklevelekben 1018 előtt nem ismeretes is, megtaláljuk azt az utolsó nemzeti itáliai királynak, Arduinnak egyik oklevelében, még pedig véleményünk szerint eredetibb alakjában, mint a hogy a michelsbergi okle­') Karácsonyi id. m. 67. 1. a) Fejérpataky : A pannonhalmi apátság alapító oki. 177. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents