Századok – 1903

Történeti irodalom - Szentkláray Jenő: Csatád helytörténeti emlékei. Ism. –yj– 259

260 történeti irodalom. Az új földesurak meg sem melegedhettek szerzeményükben, rövid egy évtized múlva, 1481 őszén, a feltarthatatlanúl terjeszkedő török hatalom elpusztította, tönkretette, hogy a régi magyar Csatád soha többé föl ne támadhasson. A hosszú török uralom alatt még csak nevét sem halljuk. A török kiűzése után is jó idő telt bele, míg Csatád új életre kelhetett. Az ellenségtől megtisztított délvidék a katonai kincstár kezelése alá jutott, mely az elnéptelenedett, messze mérföldekre terjedő pusztaságokból kezdetben csak akkép búzott némi csekély hasznot, hogy marhakereskedő mészárosoknak adta bérbe. A bécsi kamara 1741-ben rájön a betelepítés eszméjére. A telepítő bizottság politikai felfogását élénken jellemzi a betelepítés körűi irányadóúl szolgáló azon elv, hogy a visszahódított tartományban nem szabad a régi magyar földbirtokosok uralmát föléleszteni. Volt abban az időtájban az osztrák örökös tartományokban elég vagyontalan gyülevész nép, mely a kormányzás nyugalmát, a közbékét veszélyeztette s a melytől legkönnyebben és legsikeresebben a kitelepítéssel lehetett megszabadulni. Megkezdődött a németség beözönlése Magyarországba, különösen Mária Terézia 1763-iki rendelete következtében, mely a temesi bánságnak németekkel való betelepítését fokozott erélylyel sürgette. A telepítő bizottság gróf Lamberg elnöklete alatt bámulatos tevékenységet fejtett ki; 1767-ben már új Csatád állott a régi helyén 202 házzal, kápolnával, paplakkal és iskolával. Az új község lakossága Luxemburgból, Nassauból, Birkenfeldből, Lotharingiából és a trieri választó fejedelemségből telt ki. Elgondolható, hogy nem a nép java részéből, hanem ellenkezőleg a selejteséből, és bizony a szegény papoknak, iskolamestereknek elég fáradságot meg gondot okozott a zabolátlan, dologtalan, iskolakerülő zagyva elemet tiszteletre, engedelmességre, munkásságra és értelmességre szoktatni. A község történetírója alaposan kiábrándítja azokat a túlzó németeket, kik minduntalan azt hangoztatják, hogy a svábok mily nagy műveltséggel jöttek Magyarországba s a magyarság mennyit köszönhet az ő betelepülésöknek. Sajnos, a magyarellenes mozgalom újabban ismét lábra kapott, folytatásáúl annak a hazatiatlan szellemnek, melyet a mult század ötvenes éveiben a csatádi kamarai uradalom élén álló kormányzó, Arizi Károly honosított meg, kinek legfőbb törekvése volt a temesi bánságot elszakítani Magyarországtól, hogy Temes, Torontál és Bács megyék német lakossága a megyei közigazgatás alól kivétetvén, Deutsche-Grafschaft néven osztrák fenhatóság alá helyeztessék. Gondolatnak elég furcsa, sőt — mint szerzőnk mondja — őrületes. Azt hiszsziik. hogy apostolai és hívei — épen a mai viszo-