Századok – 1903

Történeti irodalom - Kont; Ignace: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie 1772–1896. Ism. Váczy János 246

248 történeti irodalom. Mikesről, Bessenyeiről, Kisfaludy Sándorról, Jósika Miklós; báróról ír, abban nagyrészt a magyar monographusok : Bcőthv, Augyal stb. tanulmányainak eredményeit ismételi. A hol pedig ily kiváló forrásból nem meríthet, többször hibás következtetésekre jut. Már a bevezetésben, melyben a régi magyar irodalom történetét vázolja, találunk több nem eléggé alapos véleményt, a melyet tulajdonképen semmi adat sem támogat. Hogy a Roland-éneket ismerték volna nálunk a XV. században, s hogy ennek hatása visszatükröződnék a Szabács viadalán, ezt semmikép sem állíthatjuk. Azt sem mondhatni, hogy a Corvinák közül csak százharmincz maradt volna fen, mert eddigelé százharmineznégyet ismerünk ; sőt vannak írók, a kik száznegyvenkettőre teszik az eddig ismert Corvinák számát. Balassa Bálint virág- és vitézi énekeinek külformájában is téved Kont,. mikor azt hiszi, hogy a Balassa-versszak a régi hosszú Sándorvers felaprózása; nem ennek, hanem a régi tizenhárom szótagú vers-sornak (a milyen Gergely deák éneke Both János siralmáról) a helyettesítője; s a Balassa-versszak egyes sorai nem 6—8 szótagból, hanem 6—7 szótagból állanak. Pesti Gábor, nem tudjuk, mit keres a reformáczió apostolai között, a kikhez Kont sorolja. Ilyen kisebb tévedést számosat látunk a bevezetésben; példáúl királyaink uralkodása idejének meghatározásában is: hogy Sz. Istvánt 100ü-ben koronázták meg, hogy Kálmán 1095-től 1114-ig uralkodott stb. Ezek azonban csekélységek. Hanem Szenczi Molnár Albert és Apáczai Cseri Jánosműködésében szerettük volna, ha az író jobban kiemelte volna, mit köszönhetnek a franczia szellem hatásának, s kivált Apáczai Cseri mennyiben járt töretlen utakon. II. Bákóczi Ferencz udvarában, igaz, franczia tisztek is tartózkodtak, de hogy egészen francziás lett volna udvara, azt még sem mondhatni. Mária Terézia idejében kétségtelen, hogy az idegen műveltség hódító beáradása elernyesztette a magyarság nemzeti szellemét, ámde e tekintetben az általános európai áramlatra is figyelni kell a történetírónak, mert e jelenség nemcsak nálunk vehető észre, hanem Európa majdnem minden országában. A XVIII. század második felében a külön nemzeti egyéniség mindenütt veszt ősi bélyegéből, s a magyar természetesen annál inkább osztozik e veszélyes áramlatban, mert politikai életének kapcsolata is előmozdítja ez önfeledséget. Mária Terézia és gyermekei is inkább franczia műveltségűek voltak, de egyik gyermekéről följegyezték, hogy értett magyarul. Legalább is tehát módosítani kell azt az erős állítást, hogy soha-