Századok – 1903

Értekezések - PÓR ANTAL: Magyar-lengyel érintkezés a XIV-ik században - I. közl. 201

magyar-lengyel érintkezés a xiv-ik században. 2] I maradt tehát más menedéke, mint az erdők sűrűiben rejtőzni ; de mert itt is attól rettegett, hogy elárulják és a cseh hely­tartónak kiadják, kevesed magával, sok baj és veszedelem közt Magyarországba jött és hosszú kóborlás után Amadé nádorhoz, a gazdag és hatalmas főúrhoz jutott, kinek elpanaszolván nyo­morúságos viszontagságait, irgalomra és szánalomra talált. Amadé a hazátlan fejedelmet tisztelte vendégében, szeretettel fogadta és vigasztalta őt, lelket öntött belé; nemcsak minden­nel ellátta mint vendégét, hanem segítséget is igért neki, hogy országát ismét visszafoglalhassa.1 ) Ekkor már 1303-at írtak és Venczel ügyei Magyar­országon, mint tudjuk, nagyon gyarlódtak. Aba Amadé is kezdett tőle elfordulni s ezért magában véve is valószínűnek kell fogadnunk Dlugoss, illetőleg a lengyel korírók elbeszélését. Bizonyítja előadása hitelességét Dlugoss más, habár nem alkal­mas helyen, hol azt állítja, hogy a Záh Eeliczián merény­lete után Amadé ivadékai közül némelyek Lengyelországba menekülének, ott állandó lakóhelyet találtak, Amadé-fiaknak (Amadeyones) nevezték magokat és czímerökben lábatlan fehér sast viseltek,2) kiknek utódai, habár szegény, alig ismert sor­ban, Dlugoss korában is éltek.3 ) Az Amadé-fiaknak semmi ') Hist. Polon. III. 10. — A lengyel évkönyvek, melyekből Dlugoss merített, így írnak : Tandem fraude nobilium Polonie agente, per regem Bohemie "W'enceslaum non solum de Tolonia et Pomerania, sed etiam de sua sorte et de terra Syradie et Lancicie, quae sibi post saornm fra­trum obitum advenerant, nec uno sibi relicto, fuit turpiter et fraudulen­ter eiectus. Sic itaque terris orbatus, quamvis multorum amicorum auxi­lium postulans adiisset, vanis promissis ipsum decipientes, inanem et spe vacuum per multa temporum cnrricula toto orbe instabilem divagari per­miserurit. Qui videns se a suis omnimode destitutum cum paucis sequa­cibus in Ungariam ad Ainadeum, quemdam virum nobilem et potentem secessit, cuius auxilio, sed magis divino, Sandomiriam et Cracoviam ter­ras et alias omnes . . . debellans viriliter optinuit, Bohemos qui 18 annis eas tenuerant. potenter evellens et eiiciens nunquam illuc redituros. (Contin. Annal. Polon. Scriptores rerum Germanicarum, 81.) Ha egybevetjük Dlugoss előadását kútfőjével, könnyen rájövünk történetírása nyitjára : képzeletével, előadásával megélénkíti elődei följegyzéseit. Mely »liviasi« modor ellen, a mennyiben az igazsággal öntudatosan vagy öntudatlanul össze nem ütközik, kifogást tenni nem lehet, sőt a mennyiben a történet­írásnak népképző, hazafias czélja van, szerencsésnek magasztalhatjuk Lengyelországot, hogy már a XV-ik században ily jeles történetíróval dicsekedhetett. 2) Ismeretes, hogy az Aba nemzetség czímere : veres paizsban fekete sas. (Csorna : A nemzetségi czímerek tanulmánya, 4. 1.) Átszakadván Len­gyelországba, lett a fekete sasból fehér sas, mely a Piastok czímere. Lábat­lan talán azért, hogy jelezze, miszerint eredetét nem a lengyel földből, veszi. 3) Hist. Polon. III. 134.

Next

/
Thumbnails
Contents