Századok – 1903

Történeti irodalom - A magyar honfoglalás kútfői - (II.) Byzanczi történetírók. Ism. Pecz Vilmos 160

történeti irodalom. .165 Leydenben 1611-ben a következő czímmel : »Constantini impera­toris Porpbyrogeniti, De administrando imperio, ad Romanum f. Liber nunquam antebac editus. Joannes Meursius primus vulgavit, latinam interpretationem ac notas adjecit. Lugduni Batavorum. Ex officina typograpbica Joannis Balduini, impen­sis vero Ludovici Elzeviri. 1611.« Ennek a kiadásnak válto­zatlan lenyomatát látjuk a következő, 1617-ben kiadott munkában : »Constantini Porpbyrogennetae Imperatoris opera, in quibus tactica nunc primum prodeunt. Joannes Meursius collegit, coniunxit, edidit. Lugduni Batavorum, ex officina Elzeviriana. Anno 1617.« Meursius kiadása a jegyzetek előtt közvetetlenűl álló előszó (Benigne lector!) tanúsága szerint a (heidelbergi) Bïbliotheca Palatina (Szabó Károly pfalzi könyv­tár-nak nevezi) egy kéziratán alapúi, melyet Meursius a kiadás előtt több mint négy évvel (tehát körülbelül 1606-ban) lemásolt, de a melynek sem koráról, sem értékéről nem nyilatko­zik. Mint tudjuk, ezt a híres könyvtárt Tilly 1622-ben Heidel­berg elfoglalásakor Rómába küldötte, a honnan azután egy része visszakerült. Vári, kinek jelentése ezt a kéziratot még nem ismeri, a Byzantinische Zeitschrift-hen adott figyelmez­tetésem folytán utána járt a kéziratnak, és most az ő nyilat­kozata alapján mondhatom, hogy a nevezett kézirat nem maradt Rómában, hanem jelenleg ismét Heidelbergben talál­ható. Constantinus császár munkáját másodszor Banduri adta ki Párisban 1711-ben a következő czímű két kötetes mun­kájában : »Imperium Orientale sive antiquitates Constantino­politanae in quatuor partes distributae . . . Opera et studio Anselmi Banduri. Parisiis, J. B. Coignard, 1711.« Ennek változatlan lenyomata Velenczében 1729-ben (Venetiis, ex typographia Bartholomaei Javorina) jelent meg. Ez a kiadás nagy haladást mutat a Meursiuséhoz képest, a mi főképen a Banduri által felhasznált kitűnő kéziratnak köszönhető. Ez ugyanis az előszó szerint a párisi nemzeti könyvtárnak 2661 számú hártya-kézirata, melyet Banduri kiválónak mond (optimae notae) s a melyet — mint mondja — a XIII. századból valónak tartanak. Már most Vári azt állítja jelentésében, hogy Banduri a párisi nemzeti könyvtárnak 2957 számú XYI-ik századbeli értéktelen papiros-kéziratát használta. Ámde hogyan egyeztethető össze ez az állítás azzal, a mit Banduri mond az általa használt kéziratról? Lehetséges-e az, hogy Banduri és Vári egy és ugyanazon kéziratról beszélnek ? Én azt hiszem, hogy nem. Mert eltekintve a két kéziratnak a számozás tekin­tetében (2661 és 2957) való különbségétől, a mit még csak megmagyarázhatnánk oly módon, ha fölteszszük, hogy a Banduri SZÁZADOK. 1903. II. FÜZET. 12

Next

/
Thumbnails
Contents