Századok – 1903

Értekezések - TÓTH-SZABÓ PÁL: Magyarország a XV-ik század végén a pápai supplicatiók világánál. - II. közl. 151

156 tóth-szabó pál. az egyház szolgái távoznak az oltár szolgálatától, jobban eltévednek, mint a viliigiak, s igazat adunk az egykorú Tuberónak, ki Zsigmond pécsi püspökről emlékezvén, ily szókra fakad : . . . »nostrae aetatis sacerdotes congerendae pecuniae super omnes mortales student« . . .Nem akarjuk mi e szavakkal korholni a kor vezéralakjait, sőt ellenkezőleg kulcsot szolgáltatunk tetteik, eljárásuk helyes megítéléséhez. Az anyag szeretete lévén jelszava, az önhaszon mozgató eszméje e kornak, mint e kor tiai meghajolnak az általános gondolkodás előtt. Mert a kor szelleme mindég erősebb volt, mint az egyes ember. Azt megváltoztatni nem áll hatalmában sem a törvényczikkeknek, sem az országgyűlésnek, sem egyes igazhivőknek, s így minden vele ellenkező törekvés — egyelőre sikertelen marad. Hogy pedig az előkelőbb egyháziak oly gyakran épen a monostorok után nyújtják ki kezöket, annak nemcsak az ő mohó bírvágyuk az oka, hanem maguk a szerzetesek is. A történetírásnak nem a szépítés, hanem az igazság keresése lévén a czélja, habozás nélkül kimondjuk, hogy a szerzetesi élet a XV. században alá hanyatlott. Ezt kell mondanunk, ha több adatunk nem volna is, mikor azt halljuk, hogy a közmondásos szigorúságú karthauziak odahagyták kolostorukat s Mezőkövesd szélén külön-külön házikókat építettek, hová szabad bemenete volt- férfi- s asszonynépnek, hol éjszakánkint vad dorbézolás zaja riasztotta fel a csendes polgárokat; s hogy a még két századot sem élt és még mindig általános szeretetnek örvendő pálosoknak is volt egy kolostoruk a távoli Erdélyben, melyet a reudtagok hűtlenül elhagytak s úgy kipusztítottak, hogy csak az üres falak maradtak hátra. • Szomorú, de való. hogy szerzeteseink megfogyatkoztak számban, erkölcsben és tudományban. S így önmaguk eszközlék öntudatlanúl, hogy a XV. század második felében itt is, ott is, commendátorokat találunk. A commendátori rendszer azonban nem volt képes a szerzetesi intézményt haldoklásából felébreszteni, mert erkölcsi betegséget nem lehet gazdasági rendszerrel meggyógyítani. A commendátorok pedig első sorban jószágkormányzók voltak, de sok helyen — tisztelet a kivételeknek. többet ártottak mint használtak, mert csak a monostor javainak kiszipolyozására gondoltak, a monostor lakóinak, a szerzeteseknek fegyelmével, erkölcsi, vallási életével, az elhalt tagok pótlásával nem törődtek. »Isten és egyháza gyalázatjára voltak«, mint az egyik ') Tubero : Commeiitarii de suis temporibus, IV. cap. 9. — Schwandtner : Scriptores rer. Hung. Bécs, 1746. II. 175. 1. ,.L .„