Századok – 1902

Történeti irodalom - Péterfy Jenő összegyűjtött munkái I. II. köt. Ism. Váczy János - 845

848; történeti irodalom. veszi tárgyá egész körét, magasabb szempontra helyezkedik, hogysem a kérdéses műről szólana, s mindig valami általánosabb érdekű eszméből indúl ki. A görög történetírókat nagy odaadással s részletesen tanulmányozta. Alig mondhatni meg, milyen forrásokból táplálkozott elméje. Csak az bizonyos, hogy minden ízében átvizsgálta azt a kort, melyben az általa fejtegetett író működött s a melyről írt. S mily körültekintéssel, a különféle irodalmi műfajok fejlődésének mennyi ismeretével vezeti le a görög történetírás főképviselőinek módszerét, midőn a fejlődés különböző fokozatain szemlét tart. Hogyan származott a görög epikai költészetből az első történetírás, mikép emelkedett a népies balladától Thukydides művészetéig, s milyen szempontból kell a legnagyobb görög történetírót tekintenünk, hogy az újkoriak mellett is méltányolhassuk : e kérdések szellemes vizsgálatát magyar munkában sehol sem találjuk oly alapos és szép kidolgozásban, mint Péterfynél. Herodotos jellemzésében meglátja azt a naiv hiszékenységet, a melylyel Herodotos néhány erkölcsi maxima, legenda, hagyomány s népies elbeszélés útján az egész ismert világ történetét elbeszéli és magyarázza; meglátja, hogy a mese még érintkezik a valóval, hogy Herodotos kezdetleges psychologus és a maga gondolkodását ülteti át hőseibe; de azt is átérzi, hogy ez első görög prózaíró művészi társalgó, a kit még nem érintett a rhetorok és sophisták divatos szőrszálliasogatásának szele, hanem a ki mindenben szemléletességre törekszik. Ellenben Thukydides már teljesen szakít az előítéletekkel, a néphagyományokkal. Péterfy jól látja, hogy a nagy görög történetírónak nemcsak elméje s írói eszménye más, mint Herodotosé, hanem a kor is egészen megváltozott, a melyben élt s a melynek lüktető politikai élete fejlesztette őt arra a pontra, hogy a történelmi tényeket okozatokká változtassa, a melyekhez szükségszerűleg keresnie kellett a természetes okokat. De azért írónk itt is szigorúan megállapítja a helyes mértéket s óvakodik, nehogy az újkori nagy történetírók színesebb ecsetvonásait keresse Thukydidesnél, a kinek azonban psychologiai ismeretei már méltánylásra találnak nála, mivel »akkor a psychologiai generikus vonások és különbözőségek fölfedezése, meghatározása, kifejezése nagy és új dolog volt.« De e korlátok között mennyi művészi szabadsággal uralkodik a szűk tárgyon, a melyről művét írja, s mily előkelő lélekbúvár, midőn hőseinek szájába olyannyira a helyzet sugallta beszédeket ad. Ép ilyen élénken tárgyalja Péterfy a görög bölcselkedés fejlődését, a mint a sophisták tanításai nyomán előáll Sokrates, Platon és Aristoteles. Lépésről-lépésre kiséri a különböző fogai-