Századok – 1902

Történeti irodalom - Cserni Béla: Alsófehér vármegye történelme a római korban. Ism. Téglás Gábor 672

674 történeti irodalom. 673 megindított ásatásokból végre Apulum, sőt mondhatnók : Dacia Apulensis, vagyis Közép-Dáczia monographiája kerekedett ki. Könyvének legbecsesebb fejezetei épen azért azok, melyek , a Gyulafehérvár város és a vár között végzett ásatások gazdag leleteinek magyarázatát és illusztrálását tartalmazzák. Mert Cserni Béla fáradhatatlan munkaszeretete nem érte be a leletek ismertetésével és csoportosításával, hanem rászánta magát a fényképezés eltanulására is, úgy hogy könyvének csinos mellékletei szintén az ő ügyességét dicsérik. Ép oly értékes fejezet az Apulumban Philippus Arabs császár által Bóma millennáris esztendejében megnyitott s 246-tól épen kerek tíz esztendeig, vagyis K. u. 256-ig vereteiben megörökített pénzverő hivatal lemezeinek ismertetése. Az ásatások eddigi eredményei az utász-kaszárnya építésekor megállapított egyetlen kapubejáraton felül újabb adalékokat nem nyújtottak ugyan a Castrum topographiájához, de egy terjedelmes kőfürdőt, több magánépületet, templomot, a többi közt a Mithrának tulajdonítható szentélyt tárva ki, — valóban hasznos szolgálatokat tett e téren is Cserni Béla, szintúgy, mint az apulumi téglabélyegek bő sorozatának összeállításával. Cserni Béla ásatásai összesen 108 bélyegváltozatot eredményeztek, de hazai nyilvános gyűjteményeinkből még e tekintélyes számot is bővíthette volna. Felettébb sajnálhatjuk, hogy a nagyszebeni Bruckenthal-muzeumban, a kolozsvári Erdélyi Muzeumban s a Hunyad-megyei történelmi és régészeti társulat muzeumában, valamint az iskolák és magánosok gyűjteményeiben őrzött számos változatot, alig néhány kivétellel, nem jelzi lajstromában ; hogy Maros-Portust, mely Apulum belterületébe esett, külön lelőhelynek minősíti. Kifogás alá esik az is, hogy az Apulum területéről még az erdélyi fejedelmek idejében a közel vidéki udvarházakba széthordott feliratok hovatartozását nem igyekezett megállapítani. Apulum irodalmának történetét is teljesebbnek óhajtottuk volna. A régibb gyűjtőkkel és írókkal, a minők pl. Mezercius kolosmonostori apát, Szamosközy s mások, a kik pedig igen érdemes elődeink, alig foglalkozik. Kovachóczy Farkas gyűjtéséről, a Bethlen Gábor fejedelem által Hunyad megye területéről elszállított feliratokról tudomást sem vesz, s míg Hene Xaver kanonoknak tévedésektől épen nem ment közléseit kritika nélkül magáévá teszi, Thalson tábori papnak a XIX. század közepén kifejtett érdemes tevékenységét, Neigebaur tüzetes munkálatait s általában a gr. Kemény József buzdítására végzett munkálatokat nem méltatja. Másoknak