Századok – 1902

Történeti irodalom - Bunyitay Vincze; Rapaics Rajmund; Karácsonyi János: Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából. I. köt. Ism. Révész Kálmán 654

történeti irodalom. 655 latlanúl akarunk történelmet írni, vagy történelemről beszélni, feltétlenül szükséges is. Fájdalom, a szóbanforgó kiadvány nagytudományú szerkesztői sem tudtak teljesen megszabadulni a pártszempontoktól, a mint azt mindjárt feltüntetem. Tanúskodik erről már maga a kiadvány latin czíme, mely a világszerte általánosan elfogadott »reformatio« helyett az »innovation elnevezést használja ; már pedig mindenki tudja, hogy ez utóbbi szó nemcsak megújítást, változtatást, de felforgatást is jelent. Az előszóban is legtöbbször csak úgy szerepelhet a »reformatio«, ha elébe a »sic dicta« vagy »úgynevezett« szó tétetik. Eltekintve ettől, különösen feltűnő előttem a Bunyitay előszavának következő részlete : ».Mérlegelve ez anyag belértékét, tartozunk annak kijelentésével, hogy az első kötetnek, mely tíz év (1520—1529) adatait öleli föl, a hitújítást illetőleg inkább nemleges haszna van. Arról győz meg ugyanis a leghatározottabban, hogy az említett id'óközben nálunk még nincs reformáczió és így az az állítás, hogy nálunk a XYI. századnak már húszas éveiben egész községek bevették a reformácziót, merőben alaptalan.« »Forrongnak ugyan erősen az elmék, de mikor nem forrongtak? Kaczérkodnak sokan a vallásújító eszmékkel, vagy mint akkoron mondák, a hitigazítás-sal; sőt vannak, kik a vallás dolgában összeütközésbe jönnek egyházi hatóságaikkal, de azért nem szűnnek meg katholikusoknak lenni: böjtölnek, gyónnak, misére járnak, térdenállva imádkoznak, a templomokban a képek, az oltárok sértetlenül állnak stb.« Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a reformáczió hazánkbeli elterjedésének időpontja sem nem katholikus, sem nem protestáns, hanem pusztán és egyedül chronologiai kérdés. A katholikusoknak nem áll érdekökben a valóságnál hátrább, a protestánsoknak sem áll érdekökben a valóságnál elébb tolni azt. Mi indította tehát Bunyitayt olyan állítás kimondására, melyet a saját közreműködésével egybegyűjtött és kiadott oklevéltár számos adata határozottan és feltétlenül megczáfol? azt — megvallom — nem vagyok képes megérteni. Hogy 1520—1529 közt már »egész községek bevették a reformácziót«, ügy t. i. hogy lakosaik közül egyetlen egy sem maradt volna meg a régi egyház hívének, azt ugyan ma már — úgy hiszem — egy történetíró sem állítja; mert ily kizárólagos uralomra jutását a reformácziónak, lia feltételezni lehet is, de oklevelekkel bebizonyítani nem; ez az állítás azonban távolról sem egyenértékű azzal a másik állítással, hogy a