Századok – 1902

TÁRCZA - Győry Tibor: Nagy Lajos király halálos betegsége 579

580 tárcza. ezért nem lehetetlen, hogy azon betegségek valamelyike volt, melyekkel a poklosságot nemcsak a XIY-ik században, hanem még a XIX-ikben is, többször összetévesztették. A tévedésre legalkalmasabbak voltak a test több helyén fellépő bizonyos daganatok, vagyis az u. n. Sarcomatosis cutis, továbbá a bőrnek egy tuberculotikus eredetű bántalma, a lupus; ép így a pellagra és psoriasis-пак s lichen ruber-nek nevezett bőrbajok ; de legelső sorban a syphilis. Az utóbbit a mikroskopikus diagnostika fellendültéig, tehát még a nemrég mult időkben, oly sokszor és könnyen összecserélték a leprával, hogy a leprosoriumokban nagy számmal voltak képviselve a chronikus syphilises kiütésük révén oda internált betegek. A felsorolt bajok valamennyi mind chronikusan lefolyó bántalom s valamennyivel megesett, hogy többször-kevesebbszer lepra néven nevezték. Látható ebből, hogy a lepra fogalma szándékolatlanúl gyűjtő-fogalommá alakult át, s mennél inkább visszamegyünk a történetben, annál többet ölelt fel e név s ezért adott esetekben componenseire kell bontani. Pór Antal jól mérlegelt történeti tények hosszú sorát argumentumként adaptálja annak bizonyítására, hogy Nagy Lajos poklosságban szenvedett. De ne felejtsük, hogy az e tényekkel illusztrált »szellemi bágyadtság, lehangoltság, határozatlanság, erélytelenség, kapkodás, rendszertelenség« kivétel nélkül minden chronikus lefolyású betegség nyomában járhat, mivel minden hosszantartó betegség ily irányban alakíthatja át az illető beteg egyéniségét, így a poklosság is. Azonban egyenesen a leprára nem mondható e jellemváltozás kórjelzőnek. — Hogy tehát Nagy Lajos királyunk halálos betegségét megállapíthassuk, nem érhetjük be a commentálatlan, kész diagnosist feltüntető feljegyzésekkel, hanem kutatnunk kell a mai orvosi tudomány által mérlegelendő és helyes diagnosis felállítására egyedül alkalmas anyag után ; ez pedig a betegségi tünetek összessége s a kórlefolyás. Ez adhat egyedül biztos felvilágosítást az iránt, hogy tényleg lepráról, poklosságról lehet-e szó, avagy valamelyikéről ama betegségeknek, melyek a lepra régi gyűjtőneve alatt rejlenek ? Még csak egy mellékes megjegyzést az érdemes czikk zárómondatához. Rövid magyarázatát óhajtom adni annak, hogy a középkori orvosok miért ajánlottak viperahúst a poklosnak. A modern méregtelenítő, u. n. antitoxikus gyógyítási princípium, mely napjainkban folyton nagyobb tért hódít, — példák rá a himlő, a diphteritis, a veszettség elleni beoltások stb. — már a középkorban is öntudatos kifejezésre jutott, midőn a fertőző betegségek ellenmérgeűl kígyóevő gólyák vérét, teknős békák, kígyók, békák s főleg viperák húsát adták be, vagyis csupa olyan álla-