Századok – 1902

Történeti irodalom - Barcsa János: A XVII-ik század magyar történetirodalma. Ism. A. D. 573

573 TÖRTÉNETI IRODALOM. séges, hogy figyelemmel legyen arra, mikor fordul elő valamely szó vagy kifejezés egyáltalában, vagy esetleg megváltozott értelemben először. Ezért legyen szabad mindazokat, kik a Philologiai Társaság felhivására Bartal szótárának pótlásánál közreműködni szándékoznak, egyúttal arra is kérnünk, hogy a mennyiben valamely, eddig csak az újabb időből ismeretes szót régibb, különösen középkori forrásokban is sikerülne megtalálniok, ne hagyják elveszni ezt a csekély adatot sem. Ilyenformán a magyarországi latin nyelvnek nemcsak szókincse lesz mennél teljesebben összegyűjthető, hanem lassan-lassan egyszersmind fejlődésének képe is ki fog bontakozni előttünk. D. F. A XVII-ik század magyar történetirodalma. Irta Barcsa János. Hajdu-Nánás, 1901. Bartha Imre kny. 8-r. 85 1. Méltányoljuk a szerző szorgalmát és jó igyekezetét, de nem dicsérhetjük felfogását és írói szokásait. Nagy feladathoz fogott. Jellemezni akarja a XVII. század igen gazdag történetirodalmát irodalmi szempontból, és azon felül még bírálni is az írók kútfői értékét. De e feladathoz nincs elég ereje, mert nincs elég érzéke a jellemző iránt s nem ismeri a forrás-kritika módszereit. Nézzük csak, hogy miképen jellemez. Munkája elején azt mondja, hogy a XVII-ik században még a humanismus virágzik, a munka végén ez általános jellemzést már így korlátozza: »hogy a humanista befolyás még teljesen meg nem semmisült« a magyar történetirodalomban. E két állítás ellentmond egymásnak; az utóbbi meglehetősen igaz, az előbbi nem jellemzi a XVII-ik századi történetirodalmat. Révay László értékes naplóját sem jellemzik azok a dült betűkkel szedett idézetek, melyekben néhány Konstantinápolyban látott és hallott furcsaság van elmondva. Bethlen Miklós »önéletrajza — mondja szerzőnk — igen sok művelődéstörténelmi adatot tartott fen, fő becse ebben áll.« Ezt eddig nem tudtuk és ezután sem hiszszük el a szerzőnek. A forrás-kritika módszereiben való tájékozatlanságra mutat az, hogy szerzőnk nem kutatja, mennyiben érdemel hitelt Bethlen János elbeszélése Apafi koráról. Vájjon mennyiben hihetjük el Bethlennek, a mit Telekiről mond? ez a kérdés szerzőnket nem háborgatja. Pethő Gergelyről sem elég azt mondanunk, hogy elferdít bizonyos eseményeket. Meg kellene jegyeznünk krónikájáról, hogy a Bethlen korabeli Dunántúli badi eseményekre nézve minő értékes forrásmű. A szerző