Századok – 1902

Történeti irodalom - Bartal Antal: A magyarországi latinság szótára. Ism. D. F. 569

572 történeti irodalom. alakjukban is felvette volna illető helyükön, természetesen a szükséges utalással. Ennek azután az a következménye lehet, hogy a szótár rendszerével nem ismerős olvasó, ha valamely szót szabályszerű alakjában nem talál meg, nem is fog tovább keresni. Legyen szabad ezt példával illusztrálnunk : Ismeretes dolog, hogy a középkorban s az újkor elején is ae helyett egyszerű e-t írnak. Ez okozta azután azt, hogy a prae eliiljáróval összetett szók, a szerint, mily korbeli forrásokból meríttettek, a gyűjtők által beszolgáltatott anyag rendezésénél részint prae, részint pre kezdőbetűk alá jutottak s így vétettek fel a szótárba is minden kölcsönös utalás nélkül. Ennek köszönhetjük azután, hogy prae alatt kell keresnünk pl. a praeacceptus, praeambulum, praecellentia, praeclarum, praelionorandus, — ellenben pre alatt a preacceptatio, preambulus, precelsitudo, preclaritas, prehonorare szókat stb. Nem lett volna-e egyszerűbb és észszerűbb az egyöntetűség kedvéért mindezeket csak prae alatt felvenni, s általában figyelmeztetni az olvasót, hogy a pre elüljáróval összetett szókat prae alatt keresse ? Ilyen következetlenséget látunk pl. a tec,a és tlieca szóknál. Teca alatt találjuk a teca annidaris, t. flascarum, t. pectinalis, t. pennaria és t. pulveraria-i, — ellenben tlieca alatt a tli. calamaria, th. ephippialis, tli. orbicularis, th. pidveraria (más helyről idézve), th. pulvinaria, tli. sclopetaria és th. unguentaria szavakat. Ezen a hibán az esetleges űj kiadásnál okvetetlenül kell és nem is lesz nehéz segíteni. Aligha pótolható azonban teljesen az a mulasztás, melyet a gyűjtők az által követtek el, — nem tudjuk, volt-e erre nézve utasításuk? — hogy sok esetben nem jegyezték fel az adat mellé annak keltét, hol az az idézett munka czíméből, pl. a Történelmi Tár-ra való hivatkozásnál önként nem következik. Eltekintve ugyanis attól, hogy a legtöbb olvasó nincs abban a helyzetben, hogy esetről-esetre utána nézhessen a forrásokban, azért tartjuk ezt súlyos mulasztásnak, mert méltó kétséget támaszt bennünk az iránt, vájjon a többször előforduló szóknál tekintettel volt-e a szótár szerkesztője a legkorábbi adatra? Művelődéstörténelmi szempontból ugyanis gyakran igen fontos lehet annak ismerete, mikor jelenik meg először valamely fogalom a hazai latin nyelvben, s bizonyára nyelvészeti szempontból sem közömbös, vájjon valamely szó teljesen újkori-e, vagy visszanyúlik-e eredete a középkorra? A magyarországi latinság szótára nem bizonyos kor, hanem 900 éves állami életünk egész latin szókincsét fel akarja ölelni ; ezt nem teheti helyesen máskép, mint ha e nyelvet lehetőleg fejlődésében mutatja be, a mihez elengedhetetlenül sziik-