Századok – 1902

Értekezések - OLCHVÁRY ÖDÖN: A muhi csata - II. bef. közl. 505

516 0lchváry ödön. mire a magyar sereg egybegyűl, hátat fordítanak az országnak. De voltak olyanok is, kik óhajták, hogy a király veszítsen, hogy ők azután annál kedvesebbek legyenek előtte. A magyar seregben voltak kötelességtudó jeles vitézek, harczias elemek is, bár elenyésző kisebbségben. Ilyen volt a király öcscse, a csöndes lelkű, de vitéz Kálmán herczeg; a szabadszájú, de harczias, vitézségben fölűlmúlhatatlan Ugrón kalocsai érsek ; Tűrje Dénes, a király ifjúkori társa, hadjárataiban egyik legvitézebb bajnoka, szintén jeles erő, kiváló egyéniség, és mások, kikről utóbb lesz szó, mind megannyi jeles vitéz, kiket a kor szelleme lovagias, derék bajnokokká, de nem hadvezérekké nevelt. Ezek közt hálásan emlékezhetünk vissza a vitéz templomosokra, kik jeles parancsnokuk, Montroyal Jakab vezérlete alatt karddal kezökben, ott vesztek érettünk a csatán. Nehéz hetedfélszáz év multán ecsetelni a szerencsétlen csata előzményeit, lefolyását, a nemzeti nagy szerencsétlenséget. Isten ujját látjuk a rendkívüli eseményben. A jelen- és utókor okulását szem előtt tartva, helytelen volna takarni az elkövetett hibát; azért is előadjuk az eseményeket a legilletékesebb kútfők alapján úgy, a mint azokat felfogni és megítélni képesek vagyunk. Meglehet, hogy a nagy idők nagy távolsága nem engedi tisztán látnunk a hadsereg szervi kötelékeit, benső életét. Keresve, kutatva a baj minden oka után, úgy találjuk, hogy ama nagy testben hiányzott a lélek, a vezérlő szellem, az egységes parancsadás, hiányzott a hadvezér. A király csupán a hadúri tisztet viselte. A derék Kálmán herczeg jeles tetteiben csak az alvezért látjuk. A hős Ugrón is csak saját dandárát vezette, de a királytól várta a rend, éberség, harcziasság fentartását, kinek parancsát nem tisztelte, s a végveszély utolsó pillanatában támadja őt, támadja a főurakat, egyetemleges hanyagsággal, gyávasággal vádolván mindannyiokat. Gondolkodunk felette, hogy mit akarhatott a magyar sereg ? Ugy tetszik : egy a kor szellemében való formaszerű harczfelállítást a Sajó folyó jobbpartján, vagy alkalmas módon és időben harczalakzatban való átkelést a balpartra és ütközetet. Mint föntebb ecsetelém, a magyar táborban önhittség, téves felfogás, közönyösség és rossz indulat alkották a hangulatot. A tábor biztonságát a megáradt Sajó, a hídnál 1000 főnyi védőrség s végső esetben a szekérvár nyújtotta. A magyar seregben senki sem gondolt arra, hogy az ellenség a tábor nyugalmát még csak zavarni is képes volna.