Századok – 1902

Történeti irodalom - Marton József: Magyar Voltaire; magyar encziklopédisták. Ism. –y–s. 473

474 történeti irodalom. közvetetten olvasmány útján a franezia encyklopaedisták működését, csak az erről szóló feldolgozások egy részét; kevésbbé ismeri a magyar irodalom ide vonatkozó termékeit is. így azután természetes, hogy iíj megállapodása alig is van azon kívül, a mit már előtte mások több-kevesebb sikerrel kinyomoztak. Széles alapon indúl meg, szemlét tart az európai államok felett, de fölszínessége épen oly nagy, mint elfogultsága. A franezia állami és társadalmi élet felfogása szerinte oly sivár és romlott, hogy az olvasó önkéntelenül is azt kérdezi: honnan vehetett mégis annyi erőt a megújhodásra, ha minden téren csak az általános felbomlás jeleivel találkozunk? Kétségtelen, hogy a XVIII-ik századbeli franezia állam és társadalom élete túlzás nélkül is elég sötét képet mutat ; de az aranyszázad irodalmi hatása nem veszett ki, sőt az angol philosophusok eszméivel megtermékenyítve, alapjává lehetett annak a szabad gondolkozásnak, a mely az elméket új munkára, új eszmék érlelésére képesítette. Senki sem tagadhatja, hogy ez új eszmék a régi erkölcsi világ alapjait rendítették meg; a középkori felfogás ellen kegyetlen harcz keletkezett; a történeti fejlődés hagyományai gúny tárgyává lettek, s az eszmék forradalma a politikai és társadalmi forradalom medrét ásta. De vájjon, ha a történetíró e forrongó eszmék közül semmi életrevaló vívmányt nem tud kiválasztani; ha az egyház és állam régi alapjait leromboló harezban a gondolatszabadság hatalmas erejétől is megtagad minden jót; ha tollát azzal az előre föltett szándékkal veszi kezébe, hogy Yoltairet és társait nem bírálja, hanem egyszerűen ördögöknek festi : várható-e az efféle vizsgálódásból némi elfogadható igazság? Bizonyára ép oly kevéssé, mint ha a bíró előre fölteszi magában, hogy a vádlottat okvetetlenül elitéli, bármit mondjanak is a szavahihető tanuk. A szerző abból a téves felfogásból indult ki, hogy az encyklopaedisták aknamunkára szövetkeztek ; működésűk tehát föltétlenül kárhoztatandó. Természetes, hogy józan Ítéletre így nem számíthatunk. De hagyján. Legalább sorolná fel részletesen azokat a kárliozatos »rögeszméket«, a melyeket annyira üldöz ; mutatná ki az ellentétet a régi és új eszmék között s világos határvonalat húzna az encyklopaedisták működése következtében terjedő új felfogás és az azt megelőző állapot között. Nagyhangú phrasisok magukban semmit sem bizonyítanak. Nem sokkal máskép jár el a magyar közélet vizsgálatában sem. A testőr írók történetének újabb adatait ép oly kevéssé ismeri, — pl. Bessenyeyt szerinte Abaúj vármegye küldi a test-