Századok – 1902

Értekezések - BLEYER JAKAB: Beheim Mihály élete és művei a magyar történelem szempontjából - I. közl. 21

BEHEIM MIHÁLY ÉLETE ÉS MÜVEI. 2 31 ugyan nemcsak származásukra, hanem tulajdonképeni hivatásukra nézve is a polgárság kebelébe tartoztak, de még jó ideig nem tudtak szabadulni a lovagköltészet hagyományainak varázsától. Ábrándjuk, ambitiójuk a fejedelmi és főrangú udvarok fényére és bőkezűségére vágyott, és bár mesteremberek maradtak ott is, ők maguk a régi, ragyogó hírű dalnokok utódainak szerették magukat tartani és tartatni. A mesterdalnokok ezen első nagy csoportja a költészetet nem a napi munka után üdülésnek és nemes szórakozásnak tekintette, mint a rákövetkező századokban, hanem hivatásnak, életpályának, melylyel büszkén cserélte fel mesterségét. A fejedelmek és főurak meg is tűrték, sőt jól is tartották őket udvarukban, kivált ha a kardforgatáshoz is értettek, de már nem a művészetért való önzetlen lelkesedésből, hanem a legjobb esetben is saját dicsőitésökre, nem ritkán népszerűségük és politikai elveik propagálására. A polgári költészet ezen első korszakának egyik legjellemzőbb és legtermékenyebb typusa épen Beheim, ki származásához és kora igényeihez képest művelt ember volt : tudott írni és olvasni, értett latinűl és fölötte járatos volt a szentírás mindkét felében és a legenda-irodalomban, de a világi olvasmányokban is. A maga kora irodalmában Beheim előkelő helyet foglal el,x

) költői működésének aesthetikai értéke azonban igén csekély, vagy épen semmi. Igaz, hogy korának nincs is költője, kit absolut mértékkel mérhetnénk, az irodalomtörténet azonban rég megszűnt az írók jelentőségét csupán ezen szűk szempontból mérlegelni. A milyen nagy, szinte megható Beheim rajongása a maga művészeteért, ép olyan szegény költői fantáziája és csekély művészi alkotó képessége. Itt-ott találkozunk ugyan egy-egy elevenebb leírással, egy-egy közvetlenségével és bensőségével poetikusan ható részlettel, sőt humora is egy-két helyen jóízűen, többnyire drasztikusan fel-felcsillan, de nyelve bárdolatlan, önkénykedésre, sőt erőszakra hajló, szerkezete szétfolyó, művészietlen, verselése durva és hihetetlenül mesterkélt, előadásában nyoma sincs költői csínnak és bájnak. A középkori klasszikusok emléke és hatása ugyan még tengeti életét, sőt a versforma egyenesen az ő örökségök, de míg még egy századdal előbb is pl. Suchenwirt Péter tudatosan az ő utánzásukra törekszik, Beheimnak úgyszólván már sejtelme sincs róla, mi művészetének lényege és hivatása. ') Maga is tudatában van ennek ; egyik költeményében büszkén mondja (Germania, III. 309. 1.), hogy az epigonok (nachmeister) közt nem ismer olyat, ki fölötte állana, Muskatblüt, Harder stb. nem különbek nálánál.