Századok – 1902
Értekezések - PÓR ANTAL: Nagy Lajos király halálos betegsége 209
210 pór antal. meghódoltak volna Hedvignek és Vilmosnak, nem valószínű, hogy a király halála és temetése után legott egyhangúlag Máriát választott:! к és koronázták volna meg Magyarország királyának, annál kevésbbé, minthogy a lengyelek elég világosan kijelentették, hogy a personalis uniót — mint ma mondjuk - el nem ismerik, és Nagy Lajos utódai közül csak azt fogadják el királynőjüknek, a ki állandóan nálok, Lengyelországban lakik.1) A mire viszont a magyar urak nem állottak volna rá, hogy t. i. őket a Lengyelországban lakó uralkodó kormányozza. Ezért állítám, hogy a halál Nagyszombatban meglepte a nagy királyt, de nem épen váratlanul. Eléggé nyomós adataink vannak ugyanis arra, hogy Nagy Lajos élete alkonyán hosszabb ideig betegeskedett. Erre mutat, hogy elhagyta ifjúsága óta kedvelt szórakozását a vadászatot, lemondott a világi hivalkodásról, mindinkább elvonult a sokaságtól, szemlélődő, imádságnak és jótékonyságnak szentelt életet folytatott, és elkívánkozván e nyomorúságos életből, az örökkévalóságot áhítá, — mint ezt életírója, a küküllei főesperes följegyezte.2 ) A mi nyilván beteges állapotra mutat, valamint a gnieznoi főesperes azon állítása is, hogy Nagy Lajos Lengyelország levegőjét egészségére károsnak találta. Egy alkalommal épen azért, mert különféle betegségekkel küzdött (variis involutus egritudinibus), a franczia királytól valamely ügyes orvost kért. Tanult pedig a mont-pellieri híres orvosi intézetben (in monte Pessulano) lladlicza János, ki Nagy-Lengyelországból, Kalisz vidékéről, előkelő nemes családból származott. Ezt ajánlotta a franczia király Nagy Lajosnak, ki őt föl is fogadta, és mindenképen meg lehetett vele elé') Az 1374 évi szeptember 17-én kelt kassai egyezség ugyancsak azt mondja, hogy a lengyelek Nagy "Lajos utódáúl gyermekei közül azt tartoznak elfogadni, kit »ipsis assignabimus« ; de Kalisz, Stawiczyn és Konia városok hódolati fölirataikban (1374. aug. 21.) világosan kiteszik, hogy azt fogadják el trónörökösnek, »quam nobis predictus rex deputaverit et assignaverit, et que nobis in ipso regno voluerit commanere Hogy ez volt az általános fölfogás, kitetszik a lengyel urak későbbi viselkedéséből is. Codex Diplomaticus majoris Poloniae, III. 123—125. 1. ') M. Flor. Fontes Dom. III. 193.
